Íme a következő fejezet. Időm nem volt normális bejegyzést írni, úghogy ez van helyette x'D Valaki nem hagy, mert ma be kell fejeznem a ficet xD És igen, hamarosan be lesz fejezve, és erről a ficről beszélek :) De itt az még messze van :) Nem kell elsietni ;) Nyúzok mindenkit a folytatással xD Najó, midnen héten felteszek egyet!
Tehát íme a 8. fejezet, amiben van NEWS és KAT-TUN is rendesen :)) Jó olvasgatást!
8. Körút a csábítás földjén
Később Leila elkészítette a vacsorát, mi pedig megérkeztünk hozzájuk 6-kor.
- Sziasztok. – nyitott ajtót Jin. – már vártunk titeket. – fogtak kezet Yamapival. – Szia Um—
- Leilaaa~ - szaladtam be hozzá a konyhába.
- Umiiii~ - hallatszott a konyhából visongásunk, fiúk csak fejüket rázták, miközben vigyorogtak.
- Csajok. – mondta Jin. – Na gyere haver, üljünk le. – veregette hátba Pit.
- Annyira örülök, hogy minden rendbe jött. – mondtam Leilának a konyhában, miközben pezsgős poharakat készítettük elő.
- Én is.
- Mesélj majd el mindent~ - bökdöstem könyökömmel Leilát. – nekem is van mesélni valóm.
- Eh? Micsoda? – nézett rám Leila
- Hát. – dülöngéltem jobbra, balra, kezeimet szám előtt kulcsoltam össze. – Me… megkérte a kezem.
- Tényleg?! – kiáltott Leila.
- Csiiiitt~~~
- Jin is az enyémet.
- Eh?! – kiáltottam én is.
- Csiiitt~~~ - vágta rá Leila is, mire hangosan felröhögtünk. Fiúk ebédlőben csak jót rötyögtek rajtunk.
- És, és, és, hogy? – kíváncsiskodtam
- Majd elmesélem, és te is, de most már menjünk, ne várassuk őket. – mondta Leila, majd kipakoltuk az ételt, ami le volt takarva. Leültünk a fiúk elé, majd Leila leleplezte végre az ételt: Gulyás leves volt és rakott túrós palacsinta.
- Kyááááá!! – sikítottam mikor megláttam a palacsintát.
- Mi az? – nézett rám meglepetten Yamapi
- Ez palacsinta. – magyaráztam neki. – Ez a kedvenc ételem, nagyon szeretem.
- Oh. – mosolygott Pi. – Akkor örömmel fogom megkóstolni.
- Ahh, igen, ez túrós~ - méregettem szemeimmel. – Nagyon szeretem még a kakaósat is és a— - néztem körbe, és kaptam észhez, mikor mindenki rám meredt.
- Együnk~ - emeltem fel kanalamat. Mindenki szedett a gulyáslevesből, fiúk kétszer is. - Szerették a fűszeres ételeket, ízlett nekik, ahogy természetesen nekünk is. Palacsinta egyszerűen mennyei volt, ebből én is szedtem már kétszer, nem bírtam ki. Jó sok porcukrot öntöttem rá.
- Látom, szereted az édes dolgokat. – mosolygott Pi, aki csak alig cukrozta be palacsintáját, ahogyan Jin is.
- Mi nagyon édesszájúak vagyunk. – mondta Leila.
- Áh, akkor biztosan emiatt van, hogy ennyire édesek vagytok. – mondta Jin.
- Ma-maradj már. – jött zavarba Leila, és mi tagadás én is.
- Tényleg, lányok. – kezdett bele Jin. – Mit szólnátok, ha holnap bejönnétek velünk az ügynökségre?
- Tessék? – lepődtünk meg.
- Be szeretnénk mutatni a menyasszonyainkat, na meg szeretnénk ha látnátok, hol dolgozunk. – folytatta Jin
- Szóval, mit szóltok? – kérdezte Pi is. Mi még leragadtunk annál a résznél, hogy „menyasszonyaink”. Szóval már ők is megbeszélték a dolgot. Leilával rákvörösek lettünk.
- Na bejöttök? – türelmetlenkedett Jin.
- Szerintem jó ötlet. – mondtam vörösen
- Szerintem is. – helyeselte Leila is.
- Akkor megbeszéltük. Holnap bejöttük velünk. A csapattársaink olyan irigyek lesznek rátok, hogy megeszi őket a penész. – mondta ördögien Jin. Ettől a kijelentéstől csak még jobban elvörösödtünk. Közben a palacsinta is elfogyott, nagyon ízlett mindenkinek, végül úgy döntöttünk 9 óra felé, hogy ideje indulnunk.
- Arina aggódni fog, hogy megint nem alszunk ott. – mondta Leila
- Hát igen… holnap elmondjuk neki, hogy mi a helyzet. – mondtam.
- Mondjátok is, mert azt akarom, hogy Leila itt legyen velem. – karolta át Jin
- Ahogyan én is azt akarom, hogy velem aludj minden éjjel. – húzott magához Yamapi
- Meg fogjuk vele beszélni. – mondta Leila.
- Akkor menjünk. – mondtam, majd felöltöztünk, elbúcsúztunk egymástól egy puszival, majd hazamentünk Yamapival.
- Nagyon finom a főztöd, alig várom, hogy kipróbáljak minden magyar ételt.
- Hát jó sok van. – mondta Leila
- Nem baj, időnk annyi lesz, mint a tenger. – karolta át Jin Leilát.
- Mit szólnál ha… - nézett ajkába harapva Leila a hálószoba felé.
- Oh, rossz kislány, rossz kislány. – rázta fejét Jin. – éppen ezt akartam javasolni. – mondta Jin, és már az ágyon is találták magukat.
Eközben mi is hazaértünk Pivel:
- Ah, de éhes lettem. – nyújtózkodott Yamapi
- Eh? Most ettünk.
- Nem úgy. – kapott el hátulról
- Áh, értem. – vigyorogtam. Azzal Pi felkapott karjaiba, és a szobánkba cipelt.
Másnap délelőtt 9kor már indultunk is az ügynökséghez. Leilával idegesen várakoztunk az épület előtt, míg a fiúk leparkoltak. Mikor visszatértek a fiúk, beléjük karoltunk, és befelé indultunk. Nem is sejtettük, hogy ekkor készült rólunk egy pár paparazzi fotó. Hibánkra, egyikünkön sem volt napszemüveg.
Belépve a Jhonny’s épületébe, elképedtünk, hogy mekkora is ez az épület. Több részből állt.
- Na akkor itt szétválunk. – mondta Jin
- Eh? – lepődtem meg
- KAT-TUN-nak és NEWS-nak külön helysége van. – magyarázta Yamapi
- Szóval megyünk a KAT-TUN öltözőbe? – kérdezte Leila
I- gen. – mondta Jin. – Akkor nemsokára találkozunk. – intett Jin, majd elindultak Leilával az öltözőjük felé. Irigykedve néztem utánuk. „KAT-TUN!! Én is látni akarom őkeeeet. Kame~ Maruuu~” – gondoltam magamban
- Mi a baj? – kérdezte Yamapi
- Jah, semmi. Hová megyünk? – kérdeztem
- Természetesen hozzánk. – mondta, miközben egy hosszú folyosón csoszogtunk, karjával átkarolt, keze derekamon ringatózott.
- Hozzátok? – kérdeztem vissza. Ekkor esett le, hogy mi meg a NEWS öltözőbe megyünk. „KYÁÁÁÁ!!!!” – visongtam magamban. – Oh. – pirultam el. Szerencsére Pi nem vette észre. Még végig sem gondoltam, mi is fog történni, amikor már nyílt is előttem a szoba ajtaja, amire az volt írva: NEWS tagok.
- Ohayou! – léptünk be Pivel az ajtón, mire mindenki felpattant, és elénk indult. Mind az öten ott voltak előttem, mellettem pedig Yamapi.
- Szia, haver. – ráztak kezet Ryoval. – Ki ez a kishölgy? – nézett rám
- Ő itt Umi, a menyasszonyom. – karolt át vállamnál fogva Yamapi.
- Oh, haver, azt hittük nekünk már el sem mondod. – veregette hátba Ryo.
- Még nem volt időm elmondani.
- Tehát ő az a lány, akiről már annyit meséltél. – lépett közelebb Koya.
- Igen. – bólintott Pi mosolyogva. Annyira kawaii volt, főleg, ahogyan karjával tartott, és amilyen büszke arckifejezés volt az arcán. Sírni tudtam volna örömömben. Szívem persze ki akart ugrani, hogy most itt vagyok egy szobában azzal a bandával, akiket mindig szívvel lélekkel hallgattam és szerettem. Meg szerettem volna mindenkinek felelni, ezért nagyon feszült voltam, reméltem, hogy Yamapi barátai is kedvelni fognak.
- De nem ám szemet vetni rá. – intett Yamapi, főleg Koyára. – Tisztában vagyok vele, hogy egy szépség, ezért csak távolról nézhetitek a menyasszonyomat. – hangsúlyozta Pi, miközben előre nyújtotta másik kezét, és karnyújtásnyira taszítgatta a többieket.
- Tényleg nagyon aranyos. – mondta Tego vigyorogva. „De te is~” – gondoltam magamban.
- Ah, de udvariatlanok vagyunk. – mondta Masu. – Még be sem mutatkoztunk. Szia, én Takahisa Masuda vagyok. – fogott velem kezet.
- Umi. – motyogtam.
- Oh, hagy jöjjek én. – lépett elém Koya széles vigyorral. – Szia. – mondta csábítóan. – Koyama Keiichiro vagyok. De hívj csak nyugodtan Kei-channak. – ráztam vele is kezet.
- O-oké. – dadogtam vörösen.
- Még mit nem! – szólt rá Yamapi
- Tegoshi vagyok. – nyújtotta kezét Tego. – Tegoshi Yuya. Szólíts csak Tegónak. – mosolygott a képembe Tego, fejem még mindig tiszta vörös volt. Shige zökkentett ki, aki amint Tego elengedte a kezem, már el is kapta azt.
- Hali, Shige vagyok. Kato Shigeaki. – vigyorgott rám Shige is teli szájjal, ami meglepett.
- He-helló.
- Na, el az utamból, megmutatom, hogyan kell ezt csinálni. – lökte arrébb Ryo Koyashigét. – Szia Umi. – fogta meg kezem, miközben fejet hajtott, és egy puszit nyomott kézfejemre. Azt hittem menten elájulok. – Ryo vagyok. Nishikido Ryo. De kérlek, hívj csak Ryo-channak. – kacsintott rám.
- Eh…
- Oi, oi! – szólt rá Pi. – úgy látom nem volt jó ötlet ide hoznom őt, az oroszlán barlangjába. – morcogott Yamapi.
- Nyugi, haver. – veregette vállba Tego Yamapit.
- Még a végén… - rázogatta idegesen fejét
- Ne aggódj haver, csak hülyülünk. – mondta Ryo.
- Remélem is. Nos, Umi szívem. – mondta Yamapi lágyan és fordultunk egymással szembe, miközben maga elé vette kezeim. – Nekem most el kell mennem átöltözni, és köszönteni Jhonny-sant, de sietek vissza.
- Rendben. – pipiskedtem fel, és adtam homlokára egy puszit.
- Aa~ De szerencsés a mi Pi-chanunk. – mondta Koya.
- Addig is, - váltott vissza rideg hangnembe Pi. – ne zaklassátok őt.
- Hai, hai. – mondta Koya. Pi nagy nehezen ment csak el, amikor én egyedül maradtam a többi taggal. Engem leültettek egy hosszú padra.
- Nos, Umi-chan. – ült le jobb oldalamra Tego. – mesélj egy kicsit Magyarországról a kedvünkért.
- Neeem. – ült le bal oldalamra Koyama. – Inkább arról mesélj, van e húgod.
- Barom. – szólt rá Shige.
- Nem kell félned tőlük, csak hülyülnek. – állt előttem Ryo.
- Nem félek. – mosolyogtam. – dehogyis félek tőletek.
- Oh, kedveled a NEWS-t? – kérdezte a fődumás Koya.
- Nagyon. – pirultam el.
- Megtisztelő. – mondta Masu.
- És ki a kedvenced? – kérdezte Koya
- Baka. – mondta Tego. – Egyértelmű, hogy Pi-chan az.
- Nem. – mondtam
- Mi?! – lepődött meg mindenki
- Nem. Yamapi mostmár nem csak a kedvenc tagot jelenti számomra. Sokkal több annál. Valahogy mindig is az volt.
- Ez nagyon szép. – mondta Koya.
- Ő is rátalált a szerelemre végre. – mondta Tego. – Eddig senkibe nem volt igazán szerelmes. – mondta kedvesen Tego, mire elpirultam.
- Hát igen. – mondta Koya. – Na de akkor is, akkor így közülünk ki a kedvenced?
- Jajj, nem bírod már befogni. – szólt rá Ryo.
- Gyerünk, áruld el~ - nyösztetett Koya.
- Mindenkit szeretek. – mondtam pirosan
- Mou, ez nem válasz. – mondta Koya. Még elzaklattak egy ideig ezzel, amikor visszatért végre Yamapi. Nyakába ugrottam, úgy üdvözöltem.
- Milyen kicsi vagy. – tette fejemre kezét Ryo, mikor odasétált mellénk.
- Ne már. – mondtam, mire mindenki elröhögte magát.
- Hozzá képest az vagy. – vigyorgott angyalian Ryo.
- De hozzád képest már nem annyira. - vágott vissza ördögi vigyorral Yamapi.
- Hééé, én még mindig magasabb vagyok nála. - tiltakozott röhögve Ryo
A NEWS öltöző zengett a nevetéstől.
Eközben Leiláék, a KAT-TUN öltözőjében:
- Csá. – lépett be az ajtón Jin Leilával az oldalán.
- Oh. – figyeltek rá a többiek. – Csá. – fogtak kezet Kaméval.
- Szevasz. – fogott kezet Kokival is, és sorban jöttek a többiek is.
- Fiúk, had mutassam be… - dobta át egyik karját Leila vállán. – A menyasszonyomat. – vigyorgott. Leila meg csak pirongott.
- Szia. – lépett oda kedvesen mosolyogva Kame. – Sokat hallottunk már rólad. Kamenashi vagyok. – nyújtotta kezét, majd óvatosan kezet ráztak. Leila egyre vörösebb lett, ahogy a többiek is körbevették őket.
- Óvatosan ám vele. – intette őket fegyelemre Jin, mindeközben egy percre sem engedte el Leilát karjával.
- Szia. – lépett oda Kame mögül édes mosolyával Maru. – Nakamaru vagyok. De hívj csak Marunak. – fogtak kezet, mire Jin jól fejbe vágta.
- Nem mondunk ilyet. Nakamarunak fog hívni és kész. – mondta komolyan Jin.
- Hé, ne bántsd már szegényt. – mondta Leila.
- Jin mindig Marut basztatja. – mondta Koki, miközben ővele is kezet fogtak. – De nem kell komolyan venned őt, csak baromkodnak. Tudjuk mennyire lávolják a másikat. – csücsörített Koki közel Jin arcához.
- Állítsd már le magad. – húzta el Jin a fejét, mire a többiek felnevettek.
- Látod? – vigyorgott Koki. – Koki vagyok. Ha érdekel. – mosolygott kedvesen ő is.
- Persze, hogy érdekel. – mosolygott Leila is.
- Nem zavar senkit, hogy itt állok mellette? – kérdezte bohócosan Jin
- Igen. Senkit nem érdekel. – mondta Koki, miközben kinyújtotta a nyelvét, Jin ismét fejbe vágta őt is. – Nagyon féltékeny típus.
- Tudom. – mosolygott Leila.
- Oi! – szólt rá Jin hangosan Kokira, mire az, és Maru jót kuncogtak.
- Legyetek már egy kicsit komolyabbak. – lépett előrébb Junno. – Szia, Taguchi Junnosuke vagyok. – mosolygott teli szájjal, és fogtak kezet Leilával.
- Nagyon örülök. Hű, jó magas vagy. – szaladt ki Leila száján.
- Haha, köszi. – nevetett Junno, tetszett neki a dicséret.
- Szóval az ilyen magas fószereket szereted, mint ő? – kérdi Jin Leilára nézve, Junnóra mutatva.
- Hát nem egyértelműen látszik rajta? – húzza ki magát Junno, kabátjába kapaszkodva.
- Na, hagyd abba. – mondta Jin, Junno csak röhögött, ahogyan Maruék is.
- Tudod… - kezdett bele Leila, miközben Jinre nézett. – nekem te vagy a legtökéletesebb. – mondta, majd egy gyors puszit nyomott a szájára. Mindenki felujjongott, és feltapsolt, ettől Leila el is pirult, Jin meg zavarba jött.
- Na, na jól van már, elég legyen. – kapálózott kezével.
- Haver, téged nagyon szeretnek. Irigy vagyok~ - mondta Junno.
- Én is itt vagyok ám. – mondta Ueda, majd Leila elé lépett és mint mindig, ijesztően vigyorgott. (könyörtelen szerző xD) – Ueda Tatsuya vagyok. De itt mindenki csak Tat-channak hív. – vigyorgott.
- Tat-chan?! – mordult rá Jin. – Na azt már nem. Hazudik.
- Nyugodj már le, csak hülyülünk. – veregette vállba Kame, Ueda csak röhögött.
- Nagyon féltékeny típus. – mondta Maru, Leila csak bólintott.
- Most már itt sem merem hagyni egyedül. – sóhajtott Jin
- Ugyan, hagyd itt, majd vigyázunk rá. – mondta Koki
- Ez aggaszt a legjobban.
- Ugyan már Jin, menj, mert Jhonny-san mérges lesz rád, ha nem köszöntöd őt minden reggel. – mondta Kame
- Mou! – mondta hangosan Jin. – Jól van, megyek, megyek, de aztán nem kikezdeni vele. – nézett végig Jin Kokin és Uedán.
- Nyugi. – mondta kedvesen Koki.
- Mo-most megyek, de… ha, ha…
- Menj már. – lökte meg Kame. Jin nagy nehezen volt hajlandó csak elengedni Leilát, és elindulni.
- Sietek vissza. – kiáltott az ajtóból, miközben gyilkos pillantást vetett mindenki felé.
- Na végre megszabadultunk tőle. – mondta Koki.
- Hallom ám. – kiáltott vissza még a folyosóról Jin, Koki majd megfulladt a rötyögésben.
- Örülünk, hogy bejöttél. – mondta Kame. – gyere, ülj le. – ültette le egy székre.
- És mióta ismered a KAT-TUN-t? – kérdezte Maru kedvesen
- Hát… egy jó ideje. – mosolygott Leila
- Igazán örülünk, hogy még ilyen messzire is szeretnek minket. – vágta mellkasba magát Koki.
- Na és te és Jin? Remélem minden rendben. Néha kicsit túl hamar bepöccen, de ez nála csak a szeretet jele. – mondta Kame
- Minden rendben. – pirult el Leila. „Azt még nem is tudják, hogy már terhes vagyok?” – gondolta magában Leila. Ekkor Maru elkezdett beat box-olni.
- Jajj, ne reklámozd már magad. – legyintett Koki. – Én jobbat tudok.
- Nagyon ügyes vagy. – mondta Leila.
- Köszönöm. – fejezte be hírtelen Maru. – Köszönöm. – mondta újra, miközben fejével bólogatott. Mindenki felnevetett, ezért mindenki meg is rezzent, amikor Jin betört az ajtón.
- Mi ez a nagy vidámkodás?
- Oh, de gyors vagy. – mondta Kame
- Fogadok, hogy rohant, hogy minél előbb visszaérjen a szerelméhez. – gúnyolódott Koki
- Fogd be! – mondta Jin, mire megint mindenki röhögött.
Ezután még beszélgettünk egy kicsit a fiúkkal, majd a fiúknak menniük kellett ének és táncórákra. Összeszedtek mindket, majd otthagytak egy üres táncterem előszobájában.
Kyááá, annyira aranyosak voltak. – temettem arcomat tenyerembe
- Igen!!! – visított velem Leila.
- Ooh, én is látni akarom a többieket iiiis~ - nyavíkoltam
- Ahogy én is a NEWS-t. – mondta Leila is.
- Hát remélem, még összefutunk velük.
- Jin olyan féltékeny. – mondta Leila, miközben elpirult, és billegett, mint egy kisgyerek.
- Hehe, örülj neki. – mondtam. – Azért Yamapi se tudja tagadni. – vigyorogtam én is. Jól elröhögcséltünk még egy darabig, amikor egyszer csak benyitottak az ajtón, de nem volt se Pi, se Jin.
- Oh. – osont be az ajtón egy nagyon kawaii junior. – Bocsánat, azt hittem itt van a próbánk. – mondta vékonyka hangon, majd intett egyet kezével mosolyogva, fülig elpirulva, majd kiment. Lehetett vagy 12 éves.
- Kawaiiiiii~~ - sikítottuk egyszerre Leilával. – Pár év múlva gyere vissza. – mondtam vigyorogva
- Ecchi*! – mondta nekem Leila, persze ő is röhögött.
- Most mér, belőle is jó pasi lesz ne~
- Hai~ - mondtuk, majd röhögtünk fel hangosan, mire a számhoz kaptam
- Hopsz. A fiúk azt mondták, csendben legyünk, nehogy kiszúrjon minket valaki.
- Ja, gondolod Kawaii nem szól senkinek? – kérdezte Leila komolyan, miközben egymásra néztünk, majd pár másodperces csönd után ismét felröhögtünk.
- Kawaii, aszondja. – vihogtam, ahogy mellettem Leila is. Ekkor hallottuk lábak csoszogását a folyosón, majd befogtuk egymás száját. Megfeszülve vártuk, hogy mikor és ki fog benyitni, de szerencsére elment, így fellélegezhettünk.
- Huh bazz. – sóhajtottunk fel. Ezután nagyon sokat vártunk a fiúkra, már halálra untuk magunkat. Amikor végre visszajöttek, már délután 4 óra is volt. Ezután indult mindenki haza.
- Hogy éreztétek magatokat? – kérdezte Pi, miközben lefelé nézett rám.
- Jól, csak nélkületek unatkoztunk egy kicsit. – mondtam.
- És nem zaklatott titeket senki, ugye? – kérdezte Jin
- Öö, nem. – mondta Leila. – ekkor már kiértünk a JE épületéből és az ahhoz tartozó parkolóhoz mentünk.
- Bármikor meglátogathattok itt minket, miközben dolgozunk. – mondta Jin. – Legalább megismertek itt mindenkit. És nem leszünk magányosaaak~ - csimpaszkodott Jin Leila nyakába.
- De vigyázzatok, amikor ide bejöttök. A lesifotósok soha nem lazítanak. – mondta Yamapi
- Vigyázunk, ne aggódj. – nyomtam egy puszit pofijára.
- Akkor mehetünk? – kérdezte Jin, miközben kitárta Leilának kocsija ajtaját.
- Hova sietsz ennyire? – nevettünk Pivel.
- Mehetünk. – szállt be mosolyogva Leila a kocsiba.
- Akkor majd beszélünk. – mentem oda hozzá, majd behajoltam a kocsiba, hogy megpusziljuk egymást.
- Jó utat, sziasztok. – mondta Leila, majd Jin is beszállt.
- Sziasztok. – nézett Jin, majd mi is nyitottuk a mellette parkoló Pi kocsiját. Kalimpáltunk még egy kicsit egymásnak, majd Jin lassan hajtott kifelé, mi is beszálltunk a kocsiba. Jól telt ez a nap, nagyon tetszett a JE épülete, mindentől függetlenül is. Haza érve ettünk, majd kajálás után csörrent meg a mobilom.
- Hali. – szóltam bele a telefonba, ami Leilát ír ki..
E- lfelejtettük Arinát. – mondta. Ekkor már este 7 óra volt.
- Ahh, tényleg. Jujj, pedig szólnunk kell neki, hogy merre vagyunk. Már biztos aggódik.
- Szerintem is.
- Akkor átmegyünk? – kérdeztem
- Kellene, és arra gondoltam, jöhetnének a fiúk is.
- Eh, miért?
- Csak be kéne neki őket mutatnunk. Bár mérges lesz, amiért eddig nem szóltunk neki.
- Hát ja… oké, akkor nem soká ott leszünk Yamapival, és tőletek indulunk, mert onnan közelebb van.
- Oké, várunk. – majd letettük. Elindultunk hát Pivel Leiláékhoz, majd onnan közösen a fogadott családunkhoz. Arina szülei is otthon voltak most. Egészen jól fogadták a fiúkat, volt egy kicsit zavarba jövés, és megszeppenés, de gyorsan megszokták. Arina szinte büszke volt ránk, nagyon örült, amiért sikerült megtalálnunk őket, és hogy itt tartunk. Hát igen, Arinának mindenről beszámoltunk, már első nap, mikor megérkeztünk Tokióba. Tisztában volt vágyunkkal azóta. Apukája élvezte talán a legjobban, mint kiderült, nagy JE fan. Ezen jót mosolyogtunk Leilával, és persze a fiúk is, akik rendesen zavarba jöttek.
Régen én is be akartam lépni. – mondta a fogadott apánk. Fiúk csak bólogattak, mi meg kuncogtunk rajtuk. Egészen elbeszéltük az időt, s végül visszaindultunk. Haza. Immáron mondhattuk azt. Természetesen vittük magunkkal minden otthagyott holminkat. Illedelmesen megköszöntük a vendéglátást, és megígértük, hogy nem felejtjük el őket, és jövünk látogatóba.
Most már csak annyi akadály volt előttünk, hogy hamarosan december vége, és nekünk meg akkora szól a repülőjegyünk. És ami talán ennél is rosszabb -mert azt meg lehetne oldani-, hogy a szülőknek még egyikünk se szólt a fiúkról semmit. Így aztán másnap mindent elmondtunk nekik. Először senki nem fogadta jól, de lassan mindenki beletörődött, Leila és az én szüleim is. Mikor a webkamerában meglátták mellettünk azokat a férfikat, akikről mindig is ábrándoztunk nekik, meglepődtek ugyan, de bele is nyugodtak. Tudták, hogy soha nem bántanának minket, és hogy vigyáznak ránk. A legfontosabb a mi boldogságunk. Így aztán közös nevezőre jutottunk, hogy december végén, ameddig a repülőjegyünk szól, nem megyünk még haza. Fiúk majd vesznek másikat, ha elérkezett az új időpont.
*ecchi=perverz, nem olyan durva jelentéssel
folyt. köv.
