Íme a folytatás ^^ A harmadik fejezet!
Sennyo no Tsubasa ~Megalkotó: Umi ☺
Volume 3.
Új barátok
-Szuper! – nevetett Asami – Mi? Mi történt?!... Ah, ne! Segítség! – zuhant Asami, és ekkor valaki elkapta őt. Asami ki sem merte nyitni a szemét, csak mikor már a lába a földhöz ért. A megmentője elengedte, és megkérdezte:
-Nem esett bajod? – kérdi egy női hang. Asami kinyitotta a szemét, és ránézett. Egy szép tündérlányt látott maga előtt, akinek színe a lila. Hosszú lila haja volt, ami nagy copfban volt összekötve, és két gömb alakú fülbevalója volt. Hosszú ujjú póló volt rajta, amin még egy nagyon rövid palást is lógott, aminek a széle háromszögeket alkotott. A pólója rövid volt, kiengedte látszani a hasát. Ezután egy szoknya volt, szintén háromszöges szegéllyel. A szárnyi gyönyörűen lilán csillogtak.-
-Jól vagy? – kérdi újra a tündérlány
-Öh, igen! Köszönöm, hogy elkaptál! – mondta zavarban Asami
-Te vagy itt az új lány ugye?
-Igen. – pirult Asami
-Nagyon örülök a találkozásnak, – kapta el Asami kezét – én Zakuro vagyok, másodosztály, lila! – Rázta Asami kezét.
-Az én nevem Asami. Nem tudom, mit mondhatnék még…
-*nevet* Te még színtelen vagy. Ez nem szégyellni való dolog! Ezen mindenki átesett. – nevetett Zakuro
-Neked viszont gyönyörű a lila színed! A szárnyaid is meseszépek! – mondta Asami
-Köszi! Ne félj, hamarosan te is kapni fogsz! – mosolygott rá Zakuro
-Köszönöm. Egyébként…
-Igen?
-Nem tudod, hogy miért estem le? – kérdi érdeklődve Asami
-Ha jól sejtem most először próbáltál repüli. Az első repülésnek közel a talajhoz kell történnie, mert ez bármikor megtörténhetne! Később, ha már érzed, hogy megbízhatóan tudod használni őket, akkor bármilyen magasra felrepülhetsz, és ekkor már megtanultál repülni. Amikor itt megszületik egy tündér kisbaba, már akkor is vannak kis csökevény szárnyai. És ha elérte a megfelelő kort, és szárnyai rendesen kifejlődtek, akkor megtanulhat repülni. És ennél is később kap egy színt. –mesélni Zakuro – Én 8 éves koromban tanultam meg repülni, és 2 éve kaptam meg a színemet. Nagyon örültem neki! Tudod, a szín, amelyet kapni fogsz, sokat el fog árulni rólad, a belsődről. Hogy milyen színe van a lelkednek. Például, az enyém lila. A lila oly határozott, érdekes, és csínytalan. Pont olyan, mint én. – nevetett Zakuro
-Valóban. Az előbb azt mondtad, hogy 2 éve kaptad a színed. Akkor hány éves voltál?
-15. – mosolygott Zakuro
-Akkor most 17 vagy?
-Igen. És te?
-Én a tavasszal töltöm be a 17-et. – szomorodott el Asami – Más is kapta már meg ilyen későn?
-Ugyan már. Tudod akkor szoktuk megkapni, mikor azt kiérdemeljük. Te szerintem ha itt születtél volna, már te is régen megkaptad volna! És még csak ma érkeztél! Ne izgulj, rendben? – tette rá Zakuro Asami vállára a kezét
-Olyan kedves vagy. És hol van a barátnőd?
-Sok barátom van, de egy sem az igazi. – mosolygott rá Asamira
-Értem. – mosolyodott el
-Szia Zakuro! – hallatszott egy lány hangja mögülük
-Szia Umi! – fordultak meg a lányok. Egy rózsaszín tündér állt előttük. Hosszú rózsaszín haja volt, ami enyhén hullámos volt, benne két szalaggal. A ruhája hasonlított Zakuroéra, csak nem volt rajta palást szerűség, neki pedig a vállait lehetett látni a hosszú ujjú finom ruhából. Az áttetsző, rózsaszín szárnyai csak úgy csillogtak.
-Ki ez a lány? – kérdi Umi
-Őt itt a mi új üdvöskénk, Asami! – mondta Zakuro
-Áh, értem. Szia Umi vagyok, elsőosztály, rózsaszín.
-Szia, Asami. – ráztak kezet
-Na, nekem mennem kell. Sziasztok! – repült el Umi
-Kicsit furcsán viselkedett. Umi nem szokott ilyen kedves lenni a színtelen lányokkal. – mondta Zakuro
-Zakuro, ő azt mondta elsőosztály. De te másodosztályt mondtál. Ez mi alapján döntődik el?
-Ez is a színekkel van kapcsolatban. Elsőosztályú színek a kék, zöld, piros, rózsaszín, és citromsárga. A többi másodosztály.
-Értem.
-Na gyere, megmutatom a környéket. – fogta kézen Asamit Zakuro
-Jó. – mosolygott Asami
-Ez itt a szent kőfal. Ez dönti el, milyen színt fogsz kapni. – mutatott rá Asami. Egy hatalmas kőfal volt. Rajta sok indával. A falba sokféle fura írások voltak belevésve, amiket ők nem értettek. Előtte pedig a kupa, amiről már Aoi is beszélt.
-Erről a falról Aoi is beszélt. – mondta Asami
-Mi? Aoi?
-Igen.
-Szerencsés vagy. Örülhetsz, hogy ő gondoskodik rólad. – mondta Zakuro, és mindketten nevettek
-Arra mi van? – kérdi Asami, és egy sötétebb bozótos felé mutatott, ami előtt egy barikád is volt.
-Arra sose menj! Az már a koboldok, és még sok más fura lény birodalma! A tündérek ősi ellenségei! Tudod ők a tündéreket akarják elpusztítani. Ha elkapnak egy tündért, feláldozzák, és isznak a véréből, mert hiszik, hogy a mi erőnk szent, és ők ettől erősebbé válnak, és legyőzhetetlenné.
-Úristen… - szörnyedt el Asami
-De ne félj! Ez nagyon régen történt, és azóta nem történt ilyen eset! – gyere, mutatok még valamit! – mondta Zakuro és megfogta Asamit, és elrepült vele. Egy nagy fűzfánál állt meg, aminek rengeteg ágai leértek a földre, a törzsét egyáltalán nem lehetett látni. Zakuro bement az ágak közé, és követte őt Asami is. Egy gyönyörű hely tárult elé. Ott egy kis patak csordogált, ami felett egy aranyos fahíd emelkedett. Szentjánosbogarak világítottak mindenfelé, színes virágok nyíltak, a fán mókusok szaladgáltak.
-Mi ez a hely? Gyönyörű szép. – mondta Asami
-Ide a szerelmes tündérpárok jönnek, hogy elmondják egymásnak mit éreznek. És ezzel el is jegyezték egymást.
-Micsoda?
-Nálunk már 16 éves kortól lehet házasodni. – mondta Zakuro
-Ah, értem. Mindenesetre csodálatos. Öh! Várjunk csak, akkor… Zakuro, neked már van…
-Dehogyis! *nevet* Nem hiányzik ez még nekem! Szeretem a fiúkat, de élvezem a szabadságot! De majd egyszer… - kacsintott Zakuro
*nevet* -Tényleg, azt hiszem, fiúkkal még nem is találkoztam. – tette az állára az ujját Asami
-Óh, pedig nagyon helyesek ám! – kacsintott ismét Zakuro Asamira -…A tündér-fiúk! -folytatta és elnevették magukat.
Kimentek a fűzfa alól, és lám. Pont ott beszélgetett két fiú tündér.
-Hej, fiúk! – szólította őket Zakuro
-Hello Zakuro. – mondták a fiúk. – És ő ki? – kérdi az egyik
-Ő itt Asami, Fairy Light új tündére! – lelkesedett Zakuro – Asami, ők itt Daichi és Coud.- Ők nem olyan nagy palástot viseltek mint az idősebbek. Hasonlított Asami mostani ruhájához, mivel az egyáltalán nem nőies még. Combközépig érő ruha volt, a derekukon egy szalaggal, és egy tőrrel, felül pedig mintha egy rövidujjú póló lett volna. Az egész egy részes. (Képzeljétek el úgy, mint a Walt Disney-s Pán Péter ruháját. Csak az övék olyan színű, amilyen hozzájuk tartozik.) -
-Hello, Daichi vagyok, elsőosztály, piros. – mondta Daichi
-Üdv, én… - akadt el Coud szava, mikor jobban Asamira nézett.
-Coud?- szólt Zakuro
-Igen, szóval, én Coud vagyok, elsőosztály, világoskék!
-Nagyon örülök! – mondta zavarba Asami
-Na jó, gyere, menjünk Daichi! – mondta Coud, azzal el is repültek.
-Óh, ezek ketten! – mondta Zakuro
-Nem nagyon örülnek nekem.
-Dehogynem! Majd megszokják! Daichi rendes volt, de Coud… Olyan furcsán viselkedett. Pedig nem szokott ilyen lenni. Ah, hogy eltelt az idő, akkor én megyek is! Szia Asami! – repült el Zakuro. Már kezdett sötétedni, és Asami visszament a házikójába. Egy cetlire írt egy üzenetet Aoinak, ami az asztalon állt.
„Szia Aoi! Mindent köszönök! Hazamentem, mert holnap reggel iskolába kell mennem. De visszajövök. Asami.”
Vége a harmadik résznek.
