Fanficem folytatása. Mint tudjátok ez egy kitalált történet, melyben jómagam is szerepelek. Kevés hasonló fic van, de aki kedveli az ilyet és van fantáziája, azoknak ajánlom :) És persze főleg azoknak, akik ismerik a Jhonny's-t ^^
Tehát íme, a második fejezet.
2. A méz szavatossága
Korán keltem, kivételesen én voltam az, aki hamarabb ébredt. Annyira izgatott voltam a koncert miatt. Semmi más nem járt a fejemben, csak az, hogy „NEWS, NEWS…. Yamapi…..” Hihetetlenül be voltam zsongva, sokkal hamarabb magamhoz tértem, mint általában. Ezután bökdöstem Leilát is, hogy ébredjen már. Én megosztottam vele örömöm, másról sem tudtam halandzsázni, csak a koncertről.
- NEEEEEWS~ - visítottam, miközben törölközőmet markolászva toporzékoltam. – Ott lesz mindenki~ Tegoshiiii~ Masuuu~ Kei-chaaan~ Ryo-chaaan~ És, és, és… És YAMAPIIIII~!!! – visítottam.
- Hai, hai. – mosolygott Leila nagy örömömet látva. Sokáig készülődtünk, bár már tegnap kikészítettük mit fogunk felvenni. Én egy feszes, világoskék, rövid farmer picsanadrágot vettem fel, egy fehér, ujjatlan, trikószerű pólóval, egy kawaii kiskutyafejjel elöl mintázva. Hajamat két copfba kötöttem lent, amik enyhén hullámosak voltak, és egy fehér lábujjas papucsot húztam fel még, jobb bokámra egy kis ezüstös bokaláncot akasztottam fel. Igaz, hogy november volt, de a nap még eléggé sütött, így nem fáztunk ilyen szerelésben sem, de azért magammal vittem kis hátizsákomban egy combig érő, bézs színű kis hosszú ujjú vékony kabátot.
Leila pedig egy lenge, hosszú ruhát húzott fel, ami a mellétől lefelé bővült, nagyon szép színes virágokkal díszítve. Haja ki volt engedve, és egy spártai szandált húzott fel még mellé. Nagyon csinosak voltunk. Mindketten felvittünk egy kis laza sminket. (szerk.: már kevés is elég volt, hogy bombázóknak nézzünk ki. xDDD) Ekkor már délelőtt 10 óra lehetett, és lassan indulni készültünk, a papírral, amire az útvonalat, és metró menetrendeket sorban felírtam előző nap, Arina segítségével, hogy könnyen odataláljunk a DOME-hoz, és vissza. Ő sajnos nem tudott eljönni velünk.
Ekkor csörrent meg Leila mobilja.
- Ki az? – kérdeztem meglepetten
- Nem tudom. – nézte a kijelzőt Leila. – Mi a franc?
- Vedd már fel, legfeljebb nem szólsz bele. – mondtam. Leila felvette:
- Igen? – szólt bele.
- Oh! Szervusz, magyar szépség. – szólt bele egy ismerős hang. Leila egyből libabőrös lett, ahogyan felismerte a hívóját.
- J-Jin… - nyögte bele a telefonba, mire szemeim kitágultak
- Hogy vagy? Arra gondoltam, elmehetnénk ma egy kis városnézésre. Tudok egy nagyon jóóóó~ kis részleget. Na, benne vagy? – hallatszott Jin vidám hangja
- Öhm… N-nézd… - habozott Leila. Ezt látva megfogtam a karját, és azt tátogtam neki, hogy „Mi van?” Erre befogta a hangszórót, és halkan odasúgta nekem:
- Jin randira hívott. Mára…
- Ohh… - szomorodtam el elsőre, de aztán hamar megváltozott a hangulatom, ahogyan elképzeltem őket. – Menj. – böktem könyökömmel Leilába.
- De…
- Nem gond. Egyedül is megleszek. Te csak menj. Használj ki vele minden időt. Ki tudja mikor tud újra elszabadulni Johnny karmai közül. – biztattam
- Jól van… - mondta oda nekem, majd visszaemelte füléhez a telefont. – Rendben. Találkozhatunk. – mondta Leila
- Remek! – villanyozódott fel Jin hangja is. – Akkor 1 óra múlva találkozzunk ott, ahol kiöntötted a tejet.
- Héééé!!! A te hibád volt. – mordult fel Leila, Jin csak röhögött.
- Igen, igen. Nos, akkor majd találkozunk. Ne késs.
- Héééé!!! – visított Leila újra a telefonba, Jin persze megint csak röhögött. – Nem fogok. - Inkább te ne késs. Akkor szia. – mondta, majd letették.
- Na, na? – kérdeztem kíváncsian
- Találkozni fogunk, 1 óra múlva.
- Oh, az jó. Nekem viszont most már indulnom kell. – néztem az órára, miközben belebújtam lábujjas papucsomba.
- Ne haragudj. Nem lesz baj?
- Dehogy lesz! Ez alapján könnyen meglesz minden. Ne aggódj. Megértem, hogy inkább Jinnel lennél, mint egy NEWS koncerten. Én is kihagynám a KAT-TUN-t, ha Yamapiról lenne szó. – mosolyogtam
- Hát ja. Akkor jó szórakozást, és hívj, ha bármi van.
- Rendben, de te is. – mondtam, azzal ajtót nyitottam.
- Oké. Akkor szia.
- Szia. Nektek is jó mulatást. – kacsintottam rá Leilára, majd lassan elindultam a koncertre. Házi készítésű menetrendemmel a kezemben vágtam neki az útnak.
Eközben Leila tovább készülődhetett, még volt 1 órája a találkozóig. A színes ruhája fölé kikészítette a fehér kis kötött boleróját, hogy azért ha véletlen lehűl a levegő, ne fázzon. Gyorsan el is telt az az egy órácska, izgatottan készülődött, és minden percben megnézte magát a tükörben. Óvatosan lépkedve indult a kis bolt elé, ahol először találkozott Jinnel. Ahogy odaért a sarokra, látta, hogy Jin már a falnak támaszkodva ott várta. Egy fekete pulcsi volt rajta, és egy szaggatott hatású farmernadrág, és egy baseball sapka, egy fekete pilótaszemüveggel.
- Szia. – lépett oda Jin Leila elé, amikor meglátta. – Késtél. – vigyorgott szemcsije alól
- Szia. Nem iiiiiiis~ - nézte az óráját. – Még nincs is 11 óra! – vágta hozzá, Jin persze megint csak kuncogott.
- Akkor mehetünk? – kérdezte félig nevetve. Leila bólintott, majd sétálni kezdtek, miközben mélyen belemerültek a beszélgetésbe.
- Na és… - kezdett bele Jin. – Ezek szerint… nincs senkid, ugye? – kérdezte Jin. Leilát úgy meglepte ez a kérdés, hogy még a levegőt is rosszul szívta be, így hangosan köhögni kezdett.
- Jól vagy? – kapott Jin Leila után
- J-jól. – köhögte. Pár pillanat után Leila ismét rendesen tudott lélegezni, ezért folytatta:
Valóban… Nincs senkim. Ha lenne, akkor nem találkoztam volna most veled.
- Hmmm, teljesen igazad van. – gondolt bele Jin. – Tetszik a felfogásod. – mosolygott Jin. – Szeretem az őszinte nőket.
Fél órás séta, metró, és újabb séta után, végre megérkeztek a Jin által kiszemelt helyre.
Mindeközben azonban én is éppen ekkor értem a DOME-hoz. Hatalmas volt. Csak ámultam, amikor előtte álltam. Sok képet készítettem a DOME-ról, és a tömegről is. Egy kedves arra sétáló, idősebb asszonyt kértem meg, hogy engem is lefényképezzen, amint a DOME előtt píszelek. Ezután beálltam a sorba. Izgatottan vártam, hogy megnyissák a kapukat.
Jin egy kis bazárba vitte Leilát, nagyon tetszett neki. Sok kis üzletbe mentek be, miközben megismerhették egymás ízlés világát. Jin poénból ki akart próbálni egy játék gépet, ami szerelmes pároknak szólt, miszerint megmondja, mennyire illenek össze a másikkal.
- Naaa, gyere már~ - noszogatta Jin Leilát.
- Muszály? – kérdezte zavarban.
- Muszály! – vágta rá Jin. Ekkor tenyerüket bedugták a gépbe, Leila a női oldalra, Jin pedig a férfi oldalra. Kis zenélés és kattogás után a gép kidobott egy papírt, amin a végeredmény szerepelt. Leila húzta ki a lapot, mire Jin:
- Na, na, mutasd már, mi jött ki?? – vette ki Leila kezéből a lapot, aki ekkorra már látta az eredményt, és meglepődve meredt maga elé.
- 100%!!! – mondta hangosan Jin, mire mindenki odanézett rájuk, majd Jin kezét felemelve elnézést kért a hangoskodásért. – 100%! – ismételte kicsit halkabban, de fülig érő vigyorral.
- Igen… - pirult el Leila.
- Hmm, minket egymásnak teremtettek. – húzta ki magát Jin. Ezután még sok helyre benéztek, voltak játék termekben is, ettek is, és ittak is. Nagyon eltelt az idő, már délután 5 óra is lehetett, amikor úgy döntöttek, ideje indulni.
- Ahh, elfáradtam. – nyújtózkodott egy nagyot Jin.
- Én is. – mondta Leila, miközben sajgó sarkára gondolt. A cipője kicsit kikészítette. Bár most séta közben nem annyira érezte, hogy fáj, mint amikor ültek.
- Nagyon jól éreztem ma magam. – mondta Jin, miközben óvatosan összekulcsolta kezét Leiláéval. Ő pironkodva fogadta el Jin érintését. Egy darabig csendben mentek egymás mellett kézen fogva. Nagyon idilli pillanat volt ez. Mint a friss szerelmes pár. Ám ekkor valaki hangosan szólítgatta a hátuk mögül Jint.
- Jin! Jiiin~ - kiabálta mögöttük valami női hang, és feléjük szaladt. Ekkor fordultak meg, hogy hátra nézzenek, ki kiabál, és szinte pont mikor Jin megfordult, akkor ugrott a nyakába, egy alacsony, szőke lány.
- Jiiiin~ - cincogta éles hangon Jin nevét, miközben nyakában csimpaszkodott. Leila csak értetlenül állt Jin mellett, aki kezét még mindig fogta.
- Olyan régen láttalak~ - engedte el Jin nyakát a nő, majd szemeibe nézett.
- Ma-Mayuko… - nyögte Jin is, látszólag ő sem értett ebből az egész szituációból semmit.
- Jiiiiiiiiin~ - ölelte magához nyakánál fogva Jint a lány, miközben egy csókot nyomott ajkaira. Leilát ez villámcsapásként érte. Tátott szájjal bámulta, ahogyan ez az ismeretlen, szőke lány Jinre akaszkodott. Amikor észhez kapott, kirántotta kezét Jinéből, és mérgesen kezdett el trappolni előre. Ekkor Jin is észbe kapott, majd lekaparta magáról a lányt.
- V-várj! – kiabálta Leila után, de ő csak egyre sietősebbre vette a dolgot.
- Ne, maradj itt Jin. – cincogta a lány
- Eressz el, Mayuko. – mondta Jin, majd lesöpörte magáról a lány kezeit, és Leila után sietetett, de a lány csak nem akarta feladni, és ő meg Jint követte.
- Várj, Leila! – kiabálta Jin
- Hagyj békén! – kiáltott hátra neki Leila
- Me-megmagyarázom!
- Nem érdekel! Nem akarlak látni! Hagyj békén! – kiabálta könnyeivel küszködve, amikor szapora lépteit futássá gyorsította. Jin is ugyanígy tett.
- Várj, ne szaladj, kérlek! – kiabálta utána.
- Nem! Hagyj békén! – kiabálta hisztis hangon Leila. Ekkor akart átszaladni egy zebrán, a túloldalra, még éppen zöld volt a lámpa, ám amint lelépett pirosra váltott.
- Vigyázz!! – kiáltott Jin, mire Leila lecövekelt az úttest kellős közepén. Könnyes szeme mögül csak azt látta, ahogyan a kocsik éles fényszórói közelednek felé, és egy elé nyúló kart, majd ezután már csak arra lett figyelmes, hogy a földön fekszik, és fáj a feje, amit a betonba ütött be.
- JIIIIIIIIIIIN!!! – visította a szőke Mayuko, aki végig követte őket, az úttest túloldaláról. Leila erre a névre felkapta a fejét, és fejét ide-oda jártatta, hogy szemeivel megtalálja Jint. Ám hiába nézett jobbra, vagy balra. Jin ugyanis előtte feküdt, a zebrán. Kocsik mind közel fékezve Jin testéhez, akik csak dudáltak. Leila agya hírtelen elborult, nem akarta elhinni, amit lát. Jin ott feküdt mozdulatlanul az úton. Arca beletemetődött a betonba. A legrosszabbakra gondolt, amikor végül sikerült erőt vennie magán, és odaszaladni hozzá:
- Jin! Jin! JIN! JIIIIIN!!! – kiabálta, miközben Jin testét rázogatta. Ekkor hajolt le hozzájuk Mayuko is, aki szintén csak Jin nevét kiabálta. Jin ekkor óvatosan megmozdult, és lassan a hátára feküdt. Csak egy pici seb vérzett a homlokán, és lesz egy pár lila foltja a testén, de szerencsére semmi komolyabb baja nem lett.
- Jól v— - kezdett bele könnyes szemekkel Leila, de ekkor közelebb húzódott Mayuko és félrelökte őt.
- Jól vagy?! – kérdezte Leila helyett a nő.
- J-jól. – ült fel lassan Jin, miközben fejét fogta. Ezután nem sok időbe telt, amikor kijött egy mentőautó, és bevitte őket a kórházba. Jinnek valóban nem esett komolyabb baja, de azért be kellett mennie kivizsgálásra, és hogy kapjon egy sebtapaszt a homlokára. Míg Jint vizsgálták, Leila és Mayuko ültek csendben, a folyosó székein egymás mellett. Leila fejében ezek a gondolatok jártak:
„Ez nem igaz… Miért kellett így történnie?? Én nem akartam, hogy baja essen… Miért… Miért tűnt fel ez a lány?! Minden olyan szép lett volna, ha nem találkozunk vele… Kezdtem azt hinni, hogy a kapcsolatunk komolyra is fordulhat, egész gyorsan, de ő mindent… elrontott. Remélem Jin jól van.” – gondolta magában
Eközben a mellette ülő Mayuko is gondolkozott:
„Cöhh… Kis liba. Esélye sem lehet az én Jinemnél. Hiába teszi itt magát. Bennem méltó ellenfélre talált. Egyébként is hogy néz már ki?! Külföldi. Cöhh. Majd én megmutatom neki.” – gontolta Mayuko, elég ellenséges tekintettel közben.
- N-nézd… - kezdett bele Leila, miközben maga elé nézett, nem Mayukóra
- Tudod mit, felesleges. – mondta közömbösen, miközben felállt, és lassan előre sétált.
- He?
- Nem adom át őt neked ilyen könnyen. – fordult szembe Leilával a lány.
- Nézd, én nem akarok—
- Már pedig így lesz. Megküzdünk. – hajolt közelebb Leilához. – Lássuk, ki lesz a győztes. – húzta fel szemöldökét. Pár másodperces, elég kellemetlen szemkontaktus volt ez, szinte érezni lehetett a levegőben a feszültséget. Ekkor nyílt az ajtó, és jött ki rajta Jin, és az orvos. A lányok odasiettek eléjük.
- Hogy van? – kérdezte gyorsan Leila, megelőzve ezzel Mayukót, akitől egy gyilkos pillantást kapott, de Leila mit sem törődött vele
- Rendbe fog jönni. Kutya baja. – mondta az orvos. – Szerencséje volt. Csak néhány zúzódás, és egy kis seb a homlokán.
- Hála az égnek! – ugrott Mayuko Jin nyakába, aki felszisszentett.
- Ahh, Ma-Mayuko engedj el. – mondta Jin, az orvos is rosszalló pillantással nézett rá, mire az elengedte a férfit.
- Egy két napig még kíméljék meg az efféle mozdulatoktól. – intette szigorúan az orvos.
- Igenis… - dünnyögte orra alatt a lány.
- Le-Leila… - mondta félszegen Jin, mire ő csak lesütötte szemét.
- Akkor, ha megbocsátanak. Fontosabb betegek is várnak rám. – mondta az orvos
- Ah, persze, köszönöm. – mondta Jin, majd az elment.
- Akkor induljunk is. – vidámkodott Mayuko, miközben óvatosan belekarolt Jinbe.
- Mayuko… Én… Én Leilával szeretnék hazamenni. – szabadította ki karját.
- Miiii??
- Velem jössz? – lépett oda Jin Leila elé. A lány kis gondolkodás után halványan bólintott. Lassan indultak meg egymás mellett a kijárat felé.
- Ehhh~~ - pattogott Mayuko. – Jin-chan ez nem fair~~ - nyavalygott
- Hagyj békén, Mayuko! – szólt rá kicsit hangosabban Jin, mert lassan kezdett betelni a pohár a lány viselkedésével. A lány erre lefékezett és dühösen nézett a párra, akik ekkor léptek ki az ajtón, és mentek egymás mellett.
- Ezt még megbánja! – vicsorgott fogaival a lány. – Velem nem lehet így bánni!
Ezután Leila és Jin csendesen sétáltak egymás mellett. Egyikük sem tudta mit kellene most mondania a másiknak. Csak lassan sétáltak egymás mellett a járdán, maguk elé bámulva, mélyen gondolataikba burkolózva.
folyt. köv.
