Első hasonló fanficem. Előre közlöm, hogy én nem vagyok olyan jó író, mint Leila neechanom, de remélem azért nem lett olyan rossz. :) Még Karácsony előtt írtam neki ezt a ficet, és úgy döntöttem, kiteszem.
Szereplők: Leila, Umi(én), Pi(Yamashita Tomohisa), Akanishi Jin, Ikuta Toma, Tegoshi Yuya...
Műfaj: fantasy, romantikus, vígjáték...
Nos akkor, jó olvasgatást!
Menj tovább.

Ígéret a fenyő alatt.

 
Hol volt hol nem volt, volt egyszer két lány. Ennek a két lánynak megvolt a titkos kis szerelmük. Igen… Csak ők tudták, hogy mennyire is igazak ezek az érzések. Egy nap Umi és Leila elmentek közösen vásárolni, ugyanis Szenteste előestéje volt, december 24.-e. Ilyenkor délelőtt még mindig nyitva van pár bevásárlóközpont. Egy aranyos kis boltocskába tértek be, amikor az eladó elmosolyodott, és csak lassan bólogatott, saját gondolataiban.
- Jó napot! Ajándékot keresnek? – kérdi az eladó férfi
- Igen. – bólintottak
- Akkor had ajánljam figyelmetekbe ezt itt! – vett elő egy hógömböt
- Nahát… - mondták csalódottan a lányok.
- Nem akármilyen. Varázsereje van. Teljesíti egy kívánságotok.
- Oh, télleg? – kérdi Leila kicsit flegmán
- Bizony. Mindössze 500 Ft-ért a tiétek lehet! Soha vissza nem térő alkalom!
- Valami más ajándékokra gondoltunk igazából… - kezdi Umi
- Fogd, és vidd! – nyújtott oda nekik egy egy darabot belőle.
- „Levakarhatatlan.” –gondolta Umi – Jól van, akkor kettőt kérünk. De ahogy kimondta, az eladó már csomagolta is.
- Összesen 1000 Ft lesz. – mondta, majd a lányok kifizették, és siettek távozni – Ne feledjétek… Csak kívánni kell. – kacsintott rájuk a férfi, majd gyorsan kimentek onnan
- Wááááh, de útálom az ilyen erőszakos embereket! Akkor is rád akarják tukmálni, ha rohadtul nem érdekel. – mérgelődik Umi
- Jah! De annyira fura tekintete volt, esélyünk se lett volna ellenkezni. Kicsit ijesztő volt… - mondta Leila
- Nos igen… Ah, mindjárt kidobom a következő kukába ezt a vackot! Inkább el van átkozva, mintsem szerencsét hozna.
- Kívánságot teljesít.
- Ja, igen. Na persze. – az egész hazafele tartó úton mérgelődtek a fura tekintetű, rámenős eladón. Umi beugrott kicsit Leilához. Még mindig a fura hógömbök voltak a téma. Ott rázogatták, Umi legszívesebben kidobta volna, de végülis szép volt benne a hóember figura a fenyőfával.
- Lányok, nézzétek, hogy elkezdett esni a hó! – nyit be Leila apuja. A lányok az ablakon kinézve szemügyre vették, és furcsállták, hiszen nem olyan rég még nem esett semmi. – Az előbb kezdett el esni. – folytatta. A lányok úgy döntöttek, hogy akkor Umi az éjszakát itt tölti, így nem tudna hazamenni. Megvacsoráztak, megfürödtek, és lefekvéshez készülődtek.
- Nem tetszik nekem ez a gömb. – mondta végül Leila is.

- Nekem kezdettől fogva ez az egész. Váh, tuti rémálmom lesz azzal a fószerral.
- De mi lenne ha kívánnánk?
- Mi??? – döbbent meg Umi. – Kizárt. Úgysem válna valóra, ez csak egy kacat.
- Hát pont azért, akkor nincs mitől tartani. – mondta Leila. Umi végül belement, és mindketten kézbe vették saját kis gömbjüket. Mindketten kívántak valamit gondolatban, majd elaludtak. Uminak nem lett rémálma, ahogy azt megjósolta, mindketten jól aludtak. Reggel szinte egyszerre keltek, ahogy szokás. Felülnek, vakaróznak, ásítoznak. Mikor Leila észrevett valami furát.
- Te, Umi…
- Tessék? – ásítozik
- Ez nem az én szobám. – mondta, Umi csipás szemeivel körülnéz, majd felfogja ő is
- Hahh???
- Mi a jó ég folyik itt?? – pattan fel Leila. Odasétál az ablakhoz, és kinéz, majd sikít egyet.
- Mi történt? – hozta rá a frászt Umira is, akinek egyből kinyílt a szeme
- Ezt… Ezt látnod kell… - mondta remegő hangon Leila. Umi kipattant az ágyból, és az ablakhoz vette az irányt. Már Leila mögött pár lépéssel látta, amit barátnője is, és mire odaért közvetlen az ablak elé, még jobban elsápadt ő is. Vagy 20 emelet magasan voltak, a szembe szomszédos épületen pedig ez állt: „Tokyo Hall”. Valószínűleg egy másik hotel volt. Igen, a lányok Tokyo-ban ébredtek. De vajon mi történhetett?
- Hogy a fenébe? Mi a… Úristen, biztos csak álmodunk! – mondta zavarodottan Umi, aki azt se tudta, hogy most sírjon vagy nevessen. Leila elkezdett kotorászni a cuccai között. – Mit csinálsz? – kérdi Umi, mikor meglátta, hogy a hógömböket vette elő. Közelebbről is szemügyre vették. Felrázták. Majd a hódarabkákból egy kicsi szöveg formálódott ki.
- „Erre a napra teljesül a kívánságotok. De csak mára. Siessetek.” – olvasta fel Leila.
- Micsoda? Te öh… Teee, mit kívántál? – kérdi döbbenten Umi
- Hát azt hogy… Hogy had töltsem a Szentestét… Ji-Jinnel…
- Ahogy gondoltam… Én is ezt kívántam P… Pivel… Micsoda?! Most itt vagyunk Japánban, hogy találkozzunk velük?! – kezdett nekik leesni, és kezdett belőlük kitörni az öröm. Gyorsan felvették amit tegnap este levetettek. Majd leszaladtak a szállásból, és kiléptek az utcára.
- Ez hihetetlen! – mondták mindketten, meglátva a sok japánt, meghát az, hogy elve hol vannak.
- De vajon hogy jutunk haza? – kérdi Umi
- Jaj, ne ezen gondolkozz most! Sietnünk kell! Meg kell találnunk őket.
- Igazad van! – indultak neki a lányok nagybátran. Nem tudták merre mennek, csak mentek, reménykedve, hogy a kívánságuk valóban valóra fog válni. Már bóklászoltak vagy 2 órája a hidegben, amikor:

- Jó, én feladom! Ez már kezd nagyon kínzásba átmenni. – ült le Umi egy buszmegálló padjára lehajtott fejjel. Leila elé állt:
- Nem adhatjuk fel! Hiszen itt vagyunk! Japánban! Az álmunk egy része valóra vált! – biztatta barátnőjét Leila
- Jó de… - ekkor Umi észrevett két alakot, akik elsétáltak a buszmegálló előtt. Szája tátva maradt.

- Mi a baj? Mi történt? – kérdi Leila, majd fordul meg ő is, mire Umi felpattant. – Mondd már!
- Ez… Ezek… - fordult utánuk Leila is. Nem látott mást, csak két kapucnis alakot távolodni, de amikor összenevettek, és oldalra néztek, minden világossá vált. Toma és Yamapi voltak azok. Majdnem kitört belőlük a fangirl, de nagy nehezen visszafogták magukat, és lassú léptekkel próbálták követni őket.
- Mi-micsináljunk? – kérdi halkan Umi
- Követjük őket.
- Najó, de azután? – aggódik Umi, kinek szíve majd kiugrott a helyéről. Végülis Piről volt szó. És még Toma is vele volt. És ők így együtt ketten… – Áh, nem megy, ez lehetetlen. – cövekel le Umi
- Ne csináld már, siessünk, mert elvesztjük őket! – de alig, hogy ezt kimondta, a fiúk befordultak egy ajtón. Valami nyilvános hely volt, puccos étterem, vagy hasonló. – Honnan tudtad? – néz mosolyogva Umira Leila, hátha oldja a feszültséget. De Umi csak nem volt hajlandó megmozdulni, sőt kicsit még remegett is.
- Nyugodj már le! – tette csípőre kezeit Leila
- Nem megy. Te könnyen beszélsz… Bezzeg ha Pivel Jin lenne és nem Toma… - mondta Umi dideregve a hidegben
- Nos… - vörösödött Leila
- Na látod! A gondolattól is tiszta vörös a fejed.
- Akkor most mit akarsz?! – kezdte el komolyan Leila – Hagyod, hogy elsétáljon előtted a lehetőséged, ami az orrod előtt van? – mutogat az étteremre.
- Jó, jó de… Ez annyira… - kezdett bele, de Leila már fogta is a kezét, és ráncigálta befelé a lányt. – Wááááh! Neeee!
- Ne nyavalyogj. Bemegyünk. – húzta Umit Leila, és már éppen a bejárat elé értek
- Neeeeeem akarok!!! – mondta Umi, de mire kimondta, már nyílt is az ajtó. Egy helyes japán srác nyitott nekik ajtót. Hát igen. Nagyon puccos hely volt. Innen már nem volt visszaút.
- Erre parancsoljanak. – mondta ezt a helyes japán srác, majd beléptek az ajtón. Körülnéztek, de sehol nem látták őket. Igaz, a hely elég nagy volt, nem látták be az egészet.
- Jól van, akár mehetünk is! – fordult vissza Umi, de Leila elkapta a kapucnijánál fogva. – Nandeeee?? – sipákolt Umi, mire a japán srác így szólt:
- Oh, tudtok japánul?
- Hai. – fordult oda Leila Umit fogva.
- Kerestek valakit? – kérdi a srác
- Nem! – vágta rá Umi tiszta vörösen – Mi nem…
- Noshát igen. – mondta Leila – Az előbb jött be ide két srác. Őket keressük. – mondta, majd Umi ezt nem akaróan nyüszkölt.
- Oh! Ikuta-san és Yamashita-san?
- Igen!
- Nem adhatunk ki semmilyen információt rajongóknak.

- Rajongóknak nézünk ki? – mutatott a nyüszkölő Umira.
- Hmm. Normális esetben nem ez a rajongók reakciója. És mivel ti külföldiek vagytok, kivételt tehetek.
- Köszönjük szépen! – hajolt meg Leila, magával rántva a sokkban tengő Umit.
- Az utolsó ajtó balra. – Mutatja a srác – Majd ott az utolsó boksz jobbra.
- Be tudunk menni?
- Be tudtok. Ha a főnök kérdezné, miért mentetek arra be, majd azt mondom, hogy ti is hírességek vagytok.
- Még egyszer köszi! – mondta Leila, majd elindultak az ajtó felé
- Ez az igaz szerelem, nem? – mosolygott a srác a sokkos Umira

- Hehh? Nem! Illetve! Mi?! – távolodtak el tőle, és értek az ajtóhoz.
- Oké, bemegyünk! – mondta Leila nagy nyugodtan
- Ááh, miért kínzol engem folyton!?
- Egy nap hálás leszel majd nekem! – mondta, és megfogta a kilincset, de éppen akkor jött ki valaki az ajtón.
- Ah! Elnézést. – mondta, aki kinyitotta az ajtót. Jin volt az. Ekkor Leila köpni-nyelni nem tudott, a nagy bátorsága azonnal elszállt. Jin félrehúzódva kiment az ajtón, és még egyszer elnézést kért. Párszor visszapillantott még a két lányra.
- Nem megmondtam, hogy ne?! – sutyorogta vörös fejjel Umi
- Ah, Jin… - susogta Leila is vörösen. – Menjünk be.
- Eszednél vagy?! Ezek után még be akarsz menni? – kérdi Umi. Eközben a bejárati ajtónál álló kedves srác mindezt látta, és csak aranyosan mosolygott a két lányon.
- Most ment el, nem lesz gond.
- És ha visszajön?!
- Na gyere. – Azzal a mozdulattal berántotta Umit a szobába. 10-10 boksz volt jobbról balról felsorakozva. Szétszórtan láttak fejtetőket a bokszokban ülve. De már bent voltak, nincs visszaút. Lassan elindultak a leghátsó, jobboldali, utolsó boksz felé. Umi szorosan fogta Leila kabátjának ujját, annyira ideges volt. De követte. Lassan elhaladtak az első boksz mellett. Oldalra sem mertek nézni, kik ülnek ott. Végül közeledtek az utolsó bokszhoz, és azt hitték a bal oldali szabad, és oda szerettek volna beülni. Jobbra elnézni megintcsak nem néztek, legalábbis Umi teljesen azon volt, hogy bárhova csak ne arra. És akkor meglátták az utolsó sor bal oldalát. Hírtelen megdermedtek. Koyama és Shigeaki voltak ott, egymáson feküdve, nagyban csókolózva. A jobb oldalt ülő Tomapi látták, a két döbbent lányt, és odaszóltak:
- Fiúk, eléglegyen már. – mondta Pi. Ekkor Shige és Koya szétpattantak.
- El… Elnézést, azt hittük üres ez a hely. – nyögte Leila
- Wáá, gomen, gomen. Kicsit magunkba feledkeztünk. – állt fel Koya. – Na gyere Shige. Ideje mennünk.
- Hai. – áltt fel Shige is, és Koya mellé állt. A fiúk jól megnézték a lányokat, hiszen külföldiek voltak. A lányok is csak nagy döbbenten néztek rájuk, merthát őket is kedvelik, és mert ilyet láttak tőlük, amit eddig még sohasem. Végül elmentek. A lányok nagy mereven leültek a helyükre. Umi maga elé meredve vette le a kabátját. Toma és Pi érdeklő szemekkel néztek jobbra.
- Minden rendben? – kérdi Pi. Uminak mi sem kellett több. Lángoló fejjel próbált életben maradni, és lélegezni.
- Igen. – válaszolta végül Leila
- Nézzétek el nekik. Kettőjük közt ez megszokott dolog, de nem gondolják komolyan. Csak szórakoztak. – állt fel Pi, akit Toma is követett.
- Még nem láttunk benneteket errefelé. Kik vagytok? – kérdezte udvariasan Toma, mire Umi mégjobban magába burkolózott, lehajtotta fejét, és haja mögé próbált bújni.
- Nos… - pirongott kicsit Leila is. – Mi Magyarországról érkeztünk.
- Wow! – mondta Pi – Akkor ti magyar színésznők vagytok, ugye?
- Hát… Így… is lehet fogalmazni. – mondta Leila
- Milyen udvariatlanok vagyunk! Én Yamashita Tomohisa vagyok. Ez pedig itt a barátom, Toma.
- Ikuta Toma vagyok. Nagyon örülök. – hajlongott
- Én Leila vagyok. Ő pedig a barátnőm, Umi. – mutatott rá, aki ekkor felemelte a fejét, és a fiúkra nézett.
- Doumo. – nézett rájuk még mindig lángoló fejjel. Pi a mosolygásból átváltott kicsit komolyabbra, ahogy meglátta a lányt, a szája is tátva maradt, és csak bámultak egymásra. Ekkor valaki visszaérkezett, Jin volt az.
- Mit csináltok? – áll meg a fiúk mellett
- Éppen bemutatkoztunk, ennek a két csinos, magyar hölgynek, akik színésznők. – mondta Toma
- Oh! Én Akanishi Jin vagyok.
- Szabad? – mutatott Pi a kanapéra, és beültek a lányok mellé. Pi Umi mellé ült be, mellette Toma, Jin pedig a Leila melletti helyet választotta.
- És hogyan kerültetek ilyen messze, Japánba? – kérdezte Jin. Jin feltűnésével Leila idegessége is előjött, mostmár teljesen átérezte barátnője érzéseit. A szíve majd kiugrott, hogy ilyen aranyosan mutatkozott be Jin, és hogy mellé ült le.
- N-nos… - kezdett bele nyögdécselve, vörös fejjel Leila. Ezt látva Umi kimentette, és folytatta:
- Mi…
- Egy forgatás alkalmából, igaz? – kérdezte Toma, akinek világos volt, hogy a két lány nem lehet színésznő.
- I-igen… - sütötte le a tekintetét Umi. Reakciójából ítélve Tomának egyből világosabbá vált, hogy igaza volt. Hogy kimentse őket ebből a kellemetlen témából, Toma azt mondta:
- Mit szólnátok ha elmennénk hozzám? – állt fel lassan Toma
- Micsoda? – nevet Jin
- Még korai a délután, de nekem még nincs feldíszítve a fám. Gondoltam segíthetnétek nekem. Szívesen látnálak titeket is. – nézett a két lányra.
- Nem szeretnénk zavarni. – mondta Leila
- Ugyanmár. Kérlek gyertek. – mosolygott Toma. Ennek ellenállni nem tudva, Umi már egyenesedett is fel.
- Neked aztán jó ötleteid vannak. – mondta Pi, és Umira vetett egy gyors pillantást, gondolva, hogy majd később jobban szemügyre veheti.
- Meghiszem azt. – vágta rá Jin, miközben Leila mögött sétált, és őt figyelte. Kifele menet a bejárati ajtónál álló srác rákacsintott a két lányra, észrevétlenül. Jin beszállt a saját kocsijába, Toma pedig betessékelte a lányokat az övébe, és velük ment Pi is, akit Toma hozott el ide. Toma lakása felé vették az irányt. A lányok kezdtek nagyon idegesek lenni. (Ha eddig még nem lettek volna azok xD) Nem mentek sokat, talán 5 percet, ez az 5 perc meglehetősen csendben telt el. Toma és Pi egy egy rövid beszélgetése törte meg néha a csendet. Végül megérkeztek a házhoz. Toma leparkolt, és mögé állt Jin is. Bementek a házba. Mindenki elkezdte levenni a kabátját, és a cipőjét. Umi és Leila szava elállt, annyira csodálatos volt Toma lakása. Főleg a sok karácsonyi dekorációval. Éppen csak a nappali közepén álló fenyőfa dísztelenkedett ott egyedül.
- Ő lenne az. – nevetett Toma
- Wow, mekkora fád van! – nevetett Jin is, és körbejárta a fát. Leila csak pirulva mosolygott ezen, hogy mennyire édes.
- Ne zavartassátok magatokat, nyugodtan üljetek le. Addig én készítek mindenkinek egy teát. – mondta Toma, majd bement a konyhába, négyesben hagyva a többieket. Jin és Pi a fa elé telepedtek le a szőnyegre, a két lány pedig a kanapé elé ült, szintén a szőnyegre, velük szembe.
- Ano… Szeretitek a Karácsonyt? – kérdezte Jin

- Igen, nagyon! – mondta Umi. – Nekem a kedvenc ünnepem! Mert gyönyörű. – mondta Umi, majd a transzban lévő Leilára nézett – Nee~? – böki oldalba
- Oh, de! Én, én is szeretem a Karácsonyt. Együtt szoktátok tölteni az ünnepeket? – kérdezte Leila, de meg is bánta, hogy túl sokat beszélt.
- Általában akivel csak tudok találkozom ilyenkor. Sok időt töltök a családommal és a barátaimmal is. – kezdte Jin – De jó lenne már egy olyan Karácsony, ahol a saját családommal lehetek együtt. Kettesben.
- Hármasban nem? – nevet Pi

- Ahaha. – nevet Jin is – Hát igen, szeretnék gyerekeket is. – nézett Jin Leilára, akinek ettől az egekbe szökött a vérnyomása. „Hogy lehet ennyire kawaii? Én is pont erre vágyom. Veled…” Gondolta magában. Umi is tisztára el volt, hogy így nevetgélnek együtt, meghát maga Pi…
- És te miért szereted annyira a Karácsonyt? – kérdezte kedvesen Pi Umitól
- Én? Azért mert…
- Bocsi a várakozásért! – jött be Toma a nappaliba egy tálca teával. – Parancsoljatok. – nyújtja oda először a lányoknak a tálcát. – Mézes-Fahéjas tea, csakis erre a szép alkalomra.
- Oké, hogy a lakásod tiszta Karácsonyos, de hogy még a teád is olyan legyen. – nevetett Jin
- Szerintem aranyos. – mondta egyszerre Umi és Pi. Toma csak meglepetten nézett rájuk. Umi elvörösödött, kicsit Pi is zavarba jött, de nem mutatta ki.
- Ne hozzatok zavarba! – nevet Toma, és a fiúknak is odavitte a teát – Ti meglehetősen egyformán gondolkodtok. – mondta Toma. Ekkor ajtócsöngőre lettek figyelmesek. Toma ajtót nyitott.
- Ah, tudnál nekem segíteni egy kicsit? – hallatszott az ajtóból a hang
- Persze, mindjárt felmegyek. – mondta Toma, majd becsukta az ajtót. Ismerős volt a lányoknak a hang, de nem tudták hírtelen hová tenni. Csak Pi és Jin voltak.
- Fel kell mennem segíteni egy barátomnak. Velem tartotok? – kérdi Toma
- Már megint az a fajankó? – kérdi Jin
- Ne morogj. – mondta Pi
- Én nem megyek.
- Jól van, akkor majd Pi-chan és Umi-chan velem jönnek, te pedig itt maradsz vele. – mondta Toma Leilára mutatva. Umi és Pi felálltak, és követték Tomát, majd kimentek az ajatón.
- Ne aggódj, nem idegen. – mosolygott Pi Umira. Eközben Toma nappalijában a kettesben hagyott Jinéknél:
- Öhm… Kezdjük el díszíteni a fát? – állt fel Jin. Leila nagyon zavarban volt, de ő is felállt.
- Mm. – nyögte, majd Jin kinyitotta a nagy karton dobozt, ami a fa mellett volt, tele díszekkel. Lassan elkezdte kipakolni belőle a díszeket, és Leila is csatlakozott. Néha néha összeért a kezük, és amikor ugyanazt a girlandot húzták ki a dobozból, Jin elmosolyodott, Leila pedig idegességében hátragurult.
- Jól vagy? – kapott utána Jin

- Igen, csak megcsúsztam ebben a papucsban. – nevettek, és folytatták a díszek kipakolását, miközben kellemes beszélgetésbe kezdtek. Eközben:
- Na, azt mondta jöjjek, akkor most mért nem nyit ajtót? – nyomja a csengőt Toma
- Áh, gomen, gomen, jövök már. – hallatszott az ajtó mögött. – Itt vagyok. – nyitott ajtót. Az illető meglepett arccal nézett hármójukra.
- Mi tartott eddig Tego? – kérdezte Pi
- Hát öhm… - nézett meglepődve a lányra – Sok a dolog a díszekkel és…
- Jah, ne nézz már ilyen furán. Menjünk beljebb, és majd bemutatom őt neked. – mondta Pi. Tego ebből hírtelen azt vette le, hogy a barátnője. Beérve Umi Tego lakásán is gyönyörködött egy sort. Pi bemutatta a lányt, aki ideges volt mostmár Tego jelenléte miatt is, aki hozta kawaii formáját, és egyszerűen nagyon aranyos volt.
- Jin lent maradt. – mondta Pi

- Sejtettem. Inkább van egyedül.

- Nincs egyedül, a barátnőmmel van. – mondta Umi.
- Hm? Bebarátnőztök itt Szenteste? Romantikus… - Umi és Pi zavarodottan próbáltak mondani valamit, mire Toma:

- Mi van abban? Szerintem szép pár lennének mind a négyen. – mondta Toma, mire mindenki elvörösödött – Egyébként miért hívtál?

- Az égősort szeretném feltenni a boltívre, de nem érem el. – vigyorgott Tego
- Haha, mert törpe vagy. – nevetett Pi, aki már állt is fel egy székre, kezében az égőkkel, és elkezdte felszerelni azokat. Eközben Tománál:
- … és akkor azt mondta, hogy „Hé! Ez hazugság!” Haha. És mindenki ezen nevetett, haláli volt. – mesélte Jin, mindketten szívből nevettek.
- Tudod… Nem ismerlek régóta, de… Úgy érzem, mintha ismernénk egymást. Érted ezt? – kérdi Jin
- Azt… azt hiszem igen. – dadogta Leila
- Mármint úgy értem… Éreztem valahol mélyen, hogy vár rám valaki. De amióta találkoztunk úgy érzem, te vagy az a valaki. – húzóckodott közelebb Jin Leilához, kinek a szíve úgy kalapált, hogy attól félt meghallja. Jin lassan megfogta a lány kezét, majd egy könnyű csókolt lehelt az ajkára. Egymásra néztek, a fiú figyelte a lány reakcióját, aki nem ellenkezett, majd folytatták a csókot. Jin ebből leszűrte, hogy a lány az a valaki, akire érezte, hogy várnia kell. És ezt Leila is tudta. Lágy csókban forrtak össze, a fenyőfa alatt. Eközben egy emelettel feljebb:
Pi még mindig az égősort szerelte fel a boltívre, de Toma és Tego eltűntek valahova közben.
- Ide tudnád adni azt a csavarhúzót? – kérdi Pi Umit
- Ah, ezt? – mutat rá.
- Igen, kérlek.
- Tessék. – nyújtózkodik fel hozzá Umi, és adja oda neki. Umiban feltámadt az a kellemes érzés, hogy olyan ez, mintha ez az ő házuk lenne, amit közösen díszítgetnek együtt működve. Nagyon boldog volt.
- Kérdezd már meg Tegót, hogy így jó lesz e, ha ezt így ide rakom? – nézegeti Pi
- Rendben! – mondta zavarodottan, és indult a konyha felé. De csak Toma volt ott, aki valami ételen ügyködött.
- Ah, öhm, nem tudod hol van Tego-san?
- Nem tudom. Lehet leugrott a boltba. Vagy ledőlt a szobájában, menj nézd meg. – mutogat a szoba irányába Toma. Umi elindult a szoba felé, ahol résnyire nyitva volt az ajtó, és éppen kopogni akart, de egy kicsit bentebb nyomta az ajtót, hogy éppenhogy belásson. Azután hírtelen benyomta az ajtót, és azt kiabálta:
- Yamapi!! – a fiú erre figyelmes lett, és azonnal leugrott a székről, majd a hang irányába rohant, akit Toma is követett
- Mi történt? – kérdik a fiúk. Umi a szobába mutat, ahol Tego a földön fekszik. – Haver! – szaladnak be a szobába. – Hé, szedd össze magad! – támasztja meg Pi
- Mi történt vele? – kuporodik mellé Umi is
- Valószínűleg túlhajszolta magát. Ez sűrűn megesik nálunk sajnos. – mondta Pi – És gondolom ma még ideje nem volt még enni se.
- Micsoda?! – lepődött meg Umi, majd kirohant a konyhába. A fiúk meglepődten néztek utána.
- Mi az?
- Tarts meg. – tért vissza Umi egy pohár vízzel a kezében. – A folyadék nagyon fontos a szervezetnek. Nézd meg a száját, rettentően ki van száradva. (szerző: Igen az a sexi szája ah~)
- Tényleg! – mondta Toma. – Akkor még nem is ivott ma.
Umi megpróbálta megitatni Tegóval, de nem nagyon ment neki. Kezdett aggódni mitévő legyen, amikor Tego éppen felébredt.
- Haver! – mondta Pi
- Mi történt? – ült fel a srác
- Ostoba! – kiáltja le Umi
- Heh? – néz rá
- Meg is halhattál volna! Ennél sokkal jobban oda kell figyelned magadra.
- Umi vette észre, hogy rosszul vagy. – mondta Pi
- Értem… - a kis aggodalom után kimentek a konyhába. Tegóval Umi megitatott majd egy liter vizet. Majd amit Toma készített, abból is elkezdett falatozni.
- Amúgy Tego, nézd, így jó lesz a boltív? – kérdi Pi
- Ah, töpkéfletess. – mondta teli szájjal – Köszönöm. Jól megcsináltátok.
- De én nem… - kezdett bele Umi
- Óh, Umi, mi lenne ha lemennél Jinékért? – kérdi Toma
- Jinékért? – kérdi Tego
- Oké, felhívom őket. – mondta Umi, majd elindult kifelé

- Miért nem mész utána? – mosolygott Toma
Eközben:
A mély csókban összeforrt Leila és Jin már a padlón feküdtek egymáson. Jin lassan Leila pulcsija alá csúsztatta a kezét. Puha kezeivel a lány hasát simogatta. Leila tejesen el volt varázsolva a fiú illatától, azt gondolta, még sohasem érzett ilyen férfias és kellemes illatot. Ugyanezt Jin is érezte, minden egyes mozdulattal csak közelebb húzódott a lányhoz, hajába szagolva, melytől csak mégjobban kívánta a lányt. Leila Jin széles hátát markolászta, melyet egyre jobban élvezett, és lassan tettre kész volt. (szerző röhög x’’’D)
Eközben:
- Umi!
- Ah! Utánam jöttél? – néz maga mögé Pire Umi
- Valamit meg akarnak beszélni, nem akartam zavarni. – mondta Pi, ami persze nem volt igaz. Ekkor Umi benyitott a bejárati ajtón. Jin és Leila a nagy lihegésben ezt nem hallották meg. Meghát a ház is nagy volt, és nem volt közel a nappalihoz az ajtó. Umi éppen beljebb akart menni, amikor váratlan dolog történt. Yamapi hírtelen átkarolta hátulról a lányt.
- M…Mi-mit csinálsz? – kérdi zavarodottan Umi
- Átöleltelek.
- Hehh?? – lepődött meg a lány ezen a gyönyörű de nyilvánvaló mondaton.
- De m…?
- Érzek valamilyen kapcsot köztünk. Ami összetart. Tudom furcsán hangzik ennyi idő után, mégis… Megmagyarázhatatlan. – mondta halkan a lány fülébe. Eközben Leila és Jin már teljesen megfeledkeztek a külvilágról. Leila már lehúzta Jinről a pólóját, és most éppen Jinen volt a sor, amikor Leila hangokat hallott a folyosóról.
- Te is hallod? – lihegte a lány, mire Jin is elkezdett fülelni.
- En-engedj el kérlek. – mocorgott Umi Pi karjaiban, aki egyáltalán nem mondta volna ezt, ha kettesben lennének, és nem pedig bármelyik pillanatban bárki megláthatja őket.
- Hát ti mit csináltok? – kérdi Jin, aki idő közben felállt, és odasétált, természetesen póló nélkül.
- Hahh?! – lepődnek meg mindketten – Hol a pólód? – kérdezi Pi, aki még mindig a lányt fogja.
- Ti meg mit csináltok?
- Se-Semmit. – Szabadítja ki magát a fiú karjai közül Umi – Hol van Leila?
- Itt vagyok. – mászik elő vöröslő fejjel, és jelenik meg a félmeztelen Jin mögött.
- Öhm… ano… - próbált belekezdeni valami kevésbé zavarbaejtő témába Umi – Toma küldött le engem… vagyis minket, - nézett Pire - hogy gyertek fel vacsorázni.
- Máris megyünk! – mondta Leila, majd elkapta barátnőjét, és a konyhába rángatta.
- Mi a fenét csináltatok? – vigyorgott Umi
- Jajj, hát…
- Csak nem zavartunk meg??
- De ti is Pivel… mi volt az az ölelés?? – érdeklődött Leila
- Azt én is szeretném tudni, hehe.
- Mehetünk lányok? – vette vissza a pólóját Jin. Elindultak felfelé, kicsit zavarban, a lányok egymás mellett, a fiúk ugyanígy.
- Na végre, siessetek, siessetek, mert kihűl a vacsora! – mondta Toma amikor benyitottak. Az étel már szépen elő volt készítve az asztalra. Két szép gyertya is égett rajta. Igazi Karácsonyi hangulat volt, a fenyőfa is teljes pompában díszelgett, és világított. Jin és Leila csak fél munkát végeztek a fával, de időközben Toma és Tego befejezték, és a végeredmény csodaszép volt.
- Na nekem mennem kell, jó szórakozást! – mondta Tego
- Micsoda? Nem eszel velünk? De hisz ez a te házad. – mondta Umi
- Minden rendben. Koyáék már várnak rám. Majd később jövök. – mondta Tego – Érezzétek jól magatokat! – mondta, majd mindenkit megpuszilt. – Merry Christmas! – mosolygott, majd elindult.
- Hé de csak óvatosan, mert megint mérges leszek. – mondta utána Umi
- Igaza van. Nem akarlak megint felkaparni a földről. – viccelődött Pi
- Micsoda? Történt valami? – kérdi Leila
- Semmi, semmi, már minden rendben ne aggódj. – mondta teljesen közvetlenül Tego.
- Tökfej. – mondta Jin komolyan. Majd elvigyorodott – Merry Christmas.
- Merry Christmas! Mentem! – mondta Tego, majd még pár integetés után elment.
- Akkor lássunk is hozzá! – mondta Toma. Toma ült az asztalfőre. Umi és Leila egymás mellé ültek le. Ezek után túlságosan zavarban voltak ahhoz, hogy a fiúk mellé üljenek. De attól azért nem menekültek, hogy szembe üljenek velük. Toma vágta fel a hatalmas pulykát. Mindenkinek rakott a tányérjára. A lányok ettől az egésztől már örömükben sírni tudtak volna. Itt vannak Szenteste a szerelmükkel, ráadásul együtt vacsoráznak, no meg amik eddig történtek. Úgy érezték sosem voltak még ilyen boldogok.
- Japánban is pulykát szoktak enni ilyenkor? – kérdi Leila
- Haha, nem igazán. De ez most annak a baka Tegónak az ötlete volt. – nevetett Jin
- Most valami „külföldies” ételt szerettünk volna készíteni. Ígyhát ez lett. – mondta Toma
- Értem.
- Remélem ízlik.
- Persze, nagyon finom lett! – mondta Leila, majd Toma Umira is kérdően nézett
- Még sosem ettem ilyen finomat! – mosolygott Umi. Lehet, hogy nem volt semmi különleges, a pulyka elkészítésében, mégis úgy érezték, ezelőtt még nem ettek ilyen finomat. Hiszen ezt Japánban ették, amit Toma (és Tego) készített, ráadásul szerelmeikkel együtt ehették. Amikor már éppen befejezték, akkor Pi és Jin felpattant:
- Nekünk mennünk kell, mindjárt visszajövünk!
- Mégis hová mentek ilyenkor? – kérdi Toma
- Mondtuk, hogy mindjárt jövünk. – mondta Pi, miközben öltöztek, és el is viharzottak.
- Nem nagyon értem őket most. – mondta Toma értetlenül. – Nos… Akkor addig pakoljuk el az asztalt. Segítetek nekem ugye?
- Persze! – mondták a lányok. Lassan összeszedték a tányérokat, csendben. Nem szóltak semmit. Gondolkoztak. Nem értették hová mentek a fiúk. Kicsit bennük volt a féltékenység is. Bepakolták a tányérokat a mosogatógépbe, majd szépen elrendezték az asztalt. Ezzel eltelt legalább negyed óra.
- Lányok, le kell szaladnom egy picit hozzám, valamit elfelejtettem. Ne haragudjatok, mindjárt jövök, tényleg. – mondta Toma

- Nincs semmi gond. – mondták. A lányok betelepedtek a szép fenyőfa alá.
- Ez nem igaz, egyedül maradtunk. – morcogott Leila
- Jah… Pont amikor ilyen közel van Szenteste… - mondta Umi az órára nézve
- Ezt nem hiszem el… ah, fejem is megfájdult. – mondta Leila
- Áhh, mouuu~ - mérgelődött Umi is. Pár másodperccel később nyílt az ajtó. A lányok hátra néztek, és figyelték ki jön majd be a folyosón keresztül. Pi és Jin érkeztek vissza.
- Bocsi, a várakozásért. – mondták a fiúk. – Hm? Toma hol van? – kérdi Jin
- Azt mondta le kell szaladnia valamiért, és mindjárt jön. – válaszolt neki Leila
- Értem.
- És… ti? – kérdi halkan Umi

- Nos mi csak… - kezdett bele Pi, majd néztek össze Jinnel. – Merry Christmas!!! – kiáltották egyszerre, jól meglepve a két lányt. Méginkább meglepődtek, ugyanis a két srác az orruk alá dugott egy kisebb csokor virágot. (Ehhh?? Miért is? xD)
- Ano… - pislogott Umi
- Ezért voltunk el. – mosolyogtak.
- Nem fogadjátok el? – kérdezte Jin

- Ah, dehogynem! – vette ki a kezéből Leila. Csakhát a döbbenet hatása alatt voltak. Pi is kedvesen odanyújtotta Uminak, aki szerényen mosolyogva elvette azt.

- Leila, gyere. – fogta meg a kezét Jin. A lány szíve hírtelen elkezdett kalapálni. A fiú a fenyőfa mögé vezette, hogy kicsit jobban kettesben tudjanak maradi. És hogy a másik párt is magára hagyják. Elég terjedelmes és tömzsi volt az fa, mintha egy nagy fal választotta volna el őket. Egymás beszélgetéséből is csak foszlányokat lehetett hallani, halkan. Szóval Jin a fa túloldalára vezette Leilát, majd törökülésben leült. Azzal a mozdulattal magával húzta a lányt is, aki szintén leült, miközben Jin szorosan magához húzta, és ölelte.
- Leila…
- I-igen…? – vörösödött mégjobban a lány
- Azt hiszem… Nem, tudom, hogy… Nem ismerlek elég ideje, de… érzem, hogy tisztán érzem, hogy… nekem rád van szükségem.
- Ezt hogy… hogy érted?
- Szeretlek. – mondta Jin, azzal a mondattal szájon is csókolta a lányt. Leila is szorosabban kezdett kapaszkodni Jin pulóverébe. Végre hallotta. Hallotta azokat a szavakat, amikre vágyott, és attól az embertől, akire vágyott. Jin szavaiban érezte, hogy igazat mond, és ettől csak mégjobban beleszeretett a férfiba.
Eközben a fa másik oldalán:
Már Umi és Yamapi is szépen leültek a fa alá. Ugyan nem ültek messze egymástól, mindössze 10-20 centire, mégis megvolt mindkettőben a feszültség, hogyha ez így marad, akkor elérhetetlen lesz a másik örökre. Főleg Umi aggódott.
- Nos… - kezdett bele – Nagyon szépek ezek a fehér virágok.
- Én is ezt gondolom. Szereted ezeket a virágokat igaz? – fordul kicsit közelebb Pi
- Igen. De honnan…?

- Honnan tudom? Én sem értem igazából. – mosolyodott el – Csak azt tudom, hogy – ekkor meglepetésszerűen magához rántotta a lányt, és szorosan átölelte – hogy fontos vagy nekem.
- Eh? – pislogott Umi Pi vállán
- Beszéltünk erről útközben Jinnel.
- Mir-l? – csuklott el a lány hangja, majd nyelt egyet
- Arról, hogy… - húzta hátra a fejét Pi, és nézett a lány szemeibe – Hogy ti vagytok a mi sorsunk. Mostmár tudjuk kikre vártunk eddig. Mert éreztük.
- Érez..tétek?
- Igen. Az igaz érzéseitek eljutottak hozzánk. És mi vártunk. És ha most nem jöttetek volna, akkor nyugodt szívvel vártunk volna még bármennyit. 1 hónapot, 1 évet, 2 évet… Ha tudjuk, hogy a szerelem, akit nekünk szánt a sors, szintén vár ránk valahol. – mondta Pi, majd közelebb emelte fejét a lányéhoz, akit közbe még mindig ölelt – Maradj velem. – mondta, majd szájon csókolta a lányt. Umi könnyei kicsordultak, annyira örült, annyira szerette őt, és ezt ki is mutatta. Mindkét pár egymás karjaiban ültek a fenyőfa alatt. Ekkor visszaérkezett Toma is.
- Bocsi, hogy sokáig elvoltam! – lépett a nappaliba – Oh!
- Nem gond. Már megszoktuk, hogy a te „Nemsoká jövök”-jeid eltartanak egy ideig. – mosolygott Pi Umival a karjaiban, teljesen természetesen.
- És Jinék? – kérdi Toma, majd Umi vörös fejjel felemeli a kezét, és a fa mögé mutat ujjával. Toma bekukucskált mögé. A pár éppen a külvilágot elfelejtve élvezték egymás csókját.
- Értem. – mondta halkan, majd elmosolyodott. – Köhömm. – köszörülte meg hangosan a torkát, hogy mindenki meghallja. Kis idő után Jin és Leila előmásztak a fa mögül.
- Csá! – intett neki Jin. Addigra Pi is elengedte Umit, aki éppen felállt.
- Merry Christma~~~s! – mondta Toma hangosan, és a rejtegetett konfettit kezdte dobálni, mint egy kisgyerek. Mindenki nevetett, Pi is felpattant, és mind egyszerre:
- Merry Christmas!!!
- Hozok egy kis innivalót. – mondta Toma, majd a két pár leültek a kanapéra egymás mellé. Toma megkínálta őket, megitták, majd sokáig beszélgettek. A végére midenki teljesen feloldódott. Úgy viselkedett a két pár Toma előtt is, mintha régóta tudná mindenki egymás érzéseit. Végül már hajnali 4 óra volt, és kezdtek fáradtak lenni. Főleg a lányok, a sok izgalom miatt. El is aludtak a fiúk karjaiban.
- Ezt el ne felejtsük. – vett elő egy dobozkát a zsebéből Pi
- Igen. – vett Jin is elő egyet. Két nyaklánc volt, amit a virág vásárlásakor vettek. Direkt tervezték így odaadni nekik. A fiúk csendben az alvó lányok nyakába akasztották a két nyakláncot.

- Ez a mi közös ígéretünk. – mondta Jin Leila arcát simítva
- Így van. A miénk is. – puszilta meg Umi homlokát Pi
- Mi várunk rátok. – a fiúk lágyan átkarolta a két lányt, és fejüket rájuk hajtva ők is álomba szenderültek. Eltelt ez a csodálatos este. A lányok sokáig aludtak reggel, hiszen jó későn feküdtek le. Megint egyszerre ébredtek:
- Ah! Sokáig aludtunk! Siessünk, hol lehetnek a fiúk… - pattan fel Leila az ágyból, amikor feltűnt neki valami.
- Mi az? – ült fel Umi – Heh?
- A szobám…
- Ez nem lehet igaz… Ugye csak viccelsz?
- Álmodtuk volna az egészet?
- Te is azt álmodtad, amit én? – kérdi Umi
- Igen. Annyira csodálatos volt. Vissza akarok menni! Nem hiszem el, hogy ez álom volt. Annyira valóságosnak tűnt az egész. – a lányok kicsit csalódottak voltak, hogy Leiláéknál ébredtek, de egyben örültek is, hogy ilyen csodálatos álmuk volt.
- A hógömböket legalább tényleg megvettük. – nézett rájuk csalódottan Umi – De ami utána történt… Azt csak álmodtuk…?! Ne mááááár!!! – állt fel Umi is az ágyból.
- Ne máááár! – siránkozott Umival együtt Leila – Várj csak.
- Mi az?
- Gyere közelebb.
- Minek? – sétált barátnője elé Umi
- Mi ez a nyakadban?
- Hehh? – néz le Umi - A tiédben is ugyanilyen van!
- Micsoda? – nézte Leila is. – Betűk lógnak rajta…
- Hmmm… Ya-ku-so-ku?*

 *(Yakusoku=Ígéret)

Vége.