Bocsi a nagy késésért, íme az ötödik fejezet~ Jó olvasgatást~
Sennyo no Tsubasa ~Megalkotó: Umi
Volume 5.
Ősi ellenségek
Asami azt hazudta otthon, hogy elmegy Anához az egész szünetre, és ottalszik. Ana is falazta természetesen, és neki azt mondta Asami, hogy még nem mondhatja el hová megy, de ha most kivédi, egy nap elárulja a titkát.
A faluban:
-Megjöttem!
-Mik ezek Asami? – kérdi Zakuro
-Ezek a holmijaim. Itt töltöm a szünetet.
-Örülök, de ezekre a ruhákra nem lesz szükséged, hisz itt mindig mindenki ugyanabban van, a tündérruhájában, ami neked egyenlőre ez a barna vacak.
-Oh, igaz.
-Ha átváltozol automatikusan ebben leszel. Nincs szükség másikra. Menj és pakolj le.
Asami így is tett. Ezután rögtön elmentek Zakuróval a Virágos Tisztásra, ugyanis Asaminak ideje megtanulni repülni.
-Rendben Asami. Csak nyugodtan. – mondta Zakuro, aki Asami mögött állt –Ne idegeskedj. Akkor biztosan nem sikerül.
-Rendben. – mondta Asami és széttárta szárnyait
-Oké, indulj! – billentette meg vállát Zakuro
Asami megrezegtette szárnyait, és lassan elindult, igaz nagyon közel a talajhoz, de lassan repült.
Eközben a Trón előtt:
-Hallom odaadóan törődsz vele és gondját viseled. – mondja merengőn az öreg Celesten
-Igen, uram! – hajtotta le a fejét előtte Aoi
-Hmm…
-Uram?
-Ideje lenne megtudni mit tud.
-Uram??
-Az nyilvánvaló, hogy mostmár kapnia kell egy színt is… Készítsd fel erre.
-Igenis, uram! Ha megbocsát. – hajolt meg Aoi, megfordult és elindult.
Virágos Tisztáson:
-Nagyon jó Asami! Így folytasd! – követte sétálva Zakuro
-Igen! Ez tök jó!
-Most próbálj kicsit gyorsabban repülni!
Asami megpróbálta gyorsabban csapkodni szárnyaival, és elég jól is ment neki.
-Ez nagyon egyszerű! – örült Asami
-Jó, most emelkedj magasabbra! – tárta szét Zakuro is szárnyait, így már egymás mellett repültek
-Hogy csináljam?
-Irányítsd a szárnyaidat! Finoman mozgasd őket fel és le, miközben előre is haladsz! Ha ráéreztél, már menni fog!
-Megpróbálom! – Asami úgy is tett, ahogy Zakuro mondta.
Úgy ment neki, ennyi bemelegítés után, mintha mindig is repült volna. Asami jól belejött.
-Úgy látom már nincs is szükséged segítségre. Már tudsz repülni.
-Tényleg? – állt meg Asami és leszálltak a földre
-Ühüm! – bólintott egy mosollyal Zakuro. Asami nagyon boldog volt, és együtt örült Zakuróval. Végre csodásan tudta használni a szárnyait, akárcsak más tündér, és mostmár nem kell a lezuhanástól félnie. A lányok felpattantak, és repülve kergették egymást az illatos virágok felett. Észre sem vették, hogy valaki figyeli őket. Pontosabban Asamit. Az a valaki történetesen nem volt más, mint Coud, az a srác, aki olyan undok viselkedést mutatott Asami iránt, amióta csak megérkezett. És most Coud rajta gyönyörködött. Asami nagy játszadozása közben Zakuróval észrevette Coudot a virágok között.
-Coud?
-Mi? – állt meg Zakuro is
-Hé, Coud! Nem csatlakozol hozzánk? – kérdi Zakuro. Asaminak kicsit gyorsabban kezdett verni erre a szíve, hiszen a fiú furán viselkedik vele, most meg ha csatlakozik, mit mondana neki? Asami és Coud egymást nézték egy darabig. Coud most ’sima’ arccal nézett Asamira kicsit nyitott szájjal, míg Asami enyhén megráncolta a szemöldökét az izgatottság miatt.
-Coud!
Ekkor hirtelen sötét felhők takarták el a világoskék és napos égboltot. Egy pillanat alatt, nagyon sötét lett. Olyan volt mintha este lett volna.
-Mi folyik itt? – kérdi Zakuro
-Nem tudom, de én…
-Áááá!! – kiállt Zakuro, és mire Asami megfordult:
-Zakuro!
-Segíts! – kiállt kétségbeesetten Zakuro, akit egy csapat undorító kobold fogott el, és gyorsan hurcolták elfelé.
-Zakuro!! –indult meg utána Asami
-Ah, Asami!
A koboldok eltűntek, pont mikor Asami felröppent a magasba. Méregfelhőt is hagytak maguk után, amit egy bogyóból készítenek, és amit így Asami belélegezett, leesett tőle a földre.
-Ah! *köhögés*
-Hé! – repült oda hozzá Coud, aki mindezt látta
-Öh?
-Jól vagy? – térdelt le egyik térdével Asami elé
-Um-um… - állt fel Asami. –Zakuro!
-Ne! – kapta el Coud a lány karját – Egyedül nem tudod megmenteni!
-Aoi! Szólnom kell Aoinak! Gyorsan menjünk vissza a faluba! – ugrott fel a levegőbe Asami, és utána Coud is. Visszatértek a faluba, és látták a sok összezavarodott tündért is. A koboldok ott garázdálkodtak a talajon, míg minden tündér a levegőben keresett menedéket.
-Asami! – kiáltott neki Aoi, aki odarepült hozzájuk – Jól vagy?
-Igen, de Zakuro…! – indult el ismét Asami
-Ne aggódj miatta!
-Ne aggódjak?! Ő azt mesélte nekem, hogy a koboldok megölik a tündéreket a vérükért…
-Ez nem igaz! – kiálltotta Aoi
-De…! – Asami elhallgatott. Látta, hogy valami nem stimmel, és hogy Aoi most nagyot hazudott.
-Én megkeresem! –mondta komolyan Asami
-Veled megyek! – kiáltott Coud, a nagy hangzavarban
-Mi? – nézett rá Asami –Rendben. – azzal el is tűntek a sötétségben
-Asami! – kiállott utána Aoi
Asami végig a földet nézte, hátha meglátja valamelyik kobold karmában Zakurót. És milyen jó, hogy így tett. Észrevette Zakuro lila fényét.
-Engedjetek el, ti férgek! – hallatszott Zakuro ijedt hangja, miközben szabadulni próbált a karmaik közül
-Zakuro!
-Várj! – állította meg Coud – Nem mehetsz csak úgy oda! Vonjuk el a figyelmét!
Asami elgondolkodott, és egy ötlet jutott eszébe:
-Rendben van! Én elcsalogatom az egyiket, te pedig, amelyik fogja őt, kikapod Zakurót a kezéből, és elrepülsz!
-Mi?
-Így lesz!
-De, de ha elcsalod…
-Nem kell aggódnod. Majd lerázom.
-Még csak ma tanultál meg repülni!
-Igazán? Te ezt honnan tudod? – nézett Coudra most mérgesen Asami. Coud csak nézett. –Indulok.
Asami odarepült a koboldokhoz.
-Hé, ti! – kiálltott rájuk, és leszállt a földre
-Asami! – mondta Zakuro
-Mit képzelsz, te pimasz tündér?! – förmedt rá az egyik
-Igen? Akkor gyere és fogj meg ha akkora a… - akadt el Asami hangja a félelemtől
-Na mi? – nevettek a koboldok /A koboldok koránt sem aranyos lények. Piszkosak és büdösek, valamint nem is kicsik, és elég ijesztőek/
-…a pofátok!! – kiálltotta
-Mi? Ezért megfizetsz! – két kobold indult meg felé. Asami felröppent. – Nem lesz az ilyen könnyű! – hajított Asami felé valamit az egyik kobold. Asami szárnyai megbénultak, és nem tudott repülni.
-Ah! – esett le a földre.
-Gyere csak!
-Asami! – kiállt Zakuro
Asami elkezdett futni. Ekkor Coud úgy tett, ahogy megbeszélték, fejberúgta a koboldot, majd kikapta Zakurót a kezéből, és elrepült vele. Megszabadította Zakurót a kötelektől.
-Hol van Asami?!
-Nem tudom! De igérem, visszahozom! – szállt fel Coud
-Coud… - Azzal elrepült és otthagyta Zakurót.
-Gyere vissza, te kis szajha! – kiáltanak Asami után a koboldok, akik üldözik.
-„Jajj, ne! Már elfáradtam! Utolérnek!” –gondolta Asami
-Asami! – kiállt Coud
-Coud? Áh! – Kapta fel Coud a futó Asamit a levegőbe, és elrepült vele.
-Megbénították a szárnyaidat?
-I-igen. – mondta Asami
Coud visszarepült Zakuróhoz, immár Asamival együtt:
-Végre!
-Zakuro! Jól vagy? – kérdi Asami
-Igen!
-Odanézzetek! – szól Coud – Celesten-sama küzd a koboldokkal!
Celesten egy botot tartott a kezében, és azzal védővarázslattal kergette el a koboldokat. De egy óvatlan pillanatban, az egyik kobold kiütötte a kezéből a botját, és ő a földre kényszerült.
-Celesten-sama! – kiálltott Aoi, aki most ért csak oda, mert eddig a koboldokkal küzdött
Celesten felé ugrott az egyik kobold, mely vicsorgott rá, mint egy kutya. Asami felállt, és megindult felé, időben odaért. Elévetette magát, így ellökte a koboldot Celesten mellől.
-Asami! – kiállt Aoi
Felkapta a földről Celesten botját, és odadobta neki. Celesten csak bámult egy darabig, majd felvette a botját, és kis idő múlva elkergette az összes koboldot. Az ég újra tiszta volt, és kivilágosodott, minden olyan volt mint ezelőtt. Asami Celesten elé állt, és kissé megviselten állt előtte, s lihegett. Majd Asami összeesett az öreg előtt…
Vége az ötödik résznek.
