Elérkezett az utolsó előtti fejezete a Sennyo no Tsubasának, azaz "A Tündér szárnyának" :) Nagyon hamarosan ki fogom tenni az utolsó fejezetet is, utána pedig várom a véleményeket!
Jó olvasgatást~
Sennyo no Tsubasa~Megalkotó: Umi
Volume 11.
Gonosz csapda
Asami és Coud a fűzfánál töltötték az éjszakát. Másnap reggel:
-Áhá! –szól Zakuro, mikor meglátta a fűzfa ágai közül kijönni őket
-Kettesben, mi? –szállt le Zakuro mellé Daichi
-Hűű! – csillogtak Zakuro szemei
Asamiék nem mondtak semmit. Csak néztek rájuk. Ekkor jött Aoi:
-Asami!
-Onii-chan…
-Merre jártál tegnap, mindenhol kerestelek! –mondta –Velem jössz?
-Persze. –mondta, azzal megfogta Aoi Asami kezét, és elrepültek. Asami visszatekintett még Coudra, egy mosolyjal. Aoi egyenesen Celestenhez vitte.
-Onii-chan, hova megyünk? –kérdi, és ahogy kimondta ott volt előtte Celesten
-Itt van, uram. –mondta Aoi, és álltak meg az öreg előtt
-Onii-chan…
-Ne aggódj. –mondta Aoi
-Asami. –mondta Celesten
-Igen?
-Lányom, úgy gondoljuk Aoival, hogy a koboldok új támadást akarnak ellenünk indítani.
-Tessék?! Legutóbb is mekkora pusztítást végeztek itt! És…
-Tudom. És te is megsérültél. A koboldok ocsmány és alattomos lények. Nincs bennük sem félelem, és természetüktől idegen a könyörület.
-És ha mi támadnánk először? –kérdi Asami
-Ez őrültség! Mi még csak megközelíteni sem tudnánk azt a szennyezett helyet.
-Csak ennyit akartam. Légy résen. –mondta Aoi aggódással és félelemmel teli szemekkel
-Rendben.
-Most elmehetsz. –mondta Celesten
-Igen. –mondta Asami, majd elrepült. Már repült egy ideje, amikor hirtelen beborult, pontosan úgy, ahogy legutóbb, de ezúttal erős szél is fújt. Eközben:
-Hol van Asami? –kérdi Zakuro Coudtól
-Nem tudom!
-Megkeresem! –mondta Zakuro
-Ne! Nekem kell megkeresni! Ti menjetek Celestenhez! –mondta Coud, majd felröppent, és szinte azonnal eltűnt, a hatalmas ködben, és sötétségben.
-Asami! –kiabálta Coud. Eközben:
-Uram, minden készen áll. –mondta Aoi
-Jó. –válaszolta Celesten
-De uram, Asami és Coud még kint vannak! Meg kell várnunk őket! Addig nem zárhatjuk le a pajzsot! –mondta félve Zakuro
-Igen, tudom. –mondta Celesten –Még 10 percet várunk. Tovább nem lehet.
-Igen… -hajtotta le a fejét Zakuro, majd Aoi is követte. Nagyon aggódott Asamiért. A pajzzsal Zakuro arra célzott, hogy Celesten a falu nyitott háza kolosszusa felé, egy védőgátat fog felhúzni, amit ha lezárnak, onnan se ki, se be, csak ha tényleg elmúlt a veszély. Nagyon hatásos, de veszélyes is.
-Asami! –kiálltotta kétségbeesve Coud, miközben már kénytelen volt ’sétálni’, a repülésről lemondhatott ez erős szél miatt, és egy fába kapaszkodott. Eközben Asami:
-Ááh! –sodorta őt a szél, ami nekivágta egy fának. Asami nehezen felült a fa törzsében, de még így is kapaszkodnia kellett, mert elfújta volna az iszonyú erős szél. Már nem lehetett semmit látni, de a szemét amúgy sem tudná kinyitni, ekkora szélben. Eközben:
-Nagyszerű, nagyszerű! Ha ez így megy tovább, a tündérek összes földje megsemmisül! –nevetett a gonosz koboldok királya.
-Igen! Haha. Az öregapó már biztos felhúzta a védőfalát. De nem baj! Talán lesz attól egy pár tündérke, akik nem értek időben a kupola alá, és azokra sajnos halál vár. –mondta egy kobold
-Így van! És ők lesznek nekünk a hab a tortán! Heh! –nevettek a koboldok. Eközben:
-Le kell zárnom a pajzsot. –mondta Celesten
-Ne uram! –kiállt Aoi
-Aoi…
-Csak még egy kicsit várjunk!
-Nem várhatunk tovább! –kiállt Celesten
-Asami!! – sápadt el Zakuro
-Coud!! – követte Daichi is
-Uram, ne! –kiállt Aoi. Celesten összezárta a feje felett a két kezét, s ezzel a védőpajzs is. Ők mostmár teljes biztonságban vannak, de többé ide más nem juthat be, a vihar alatt.
-Asami… -motyogta halkan Aoi
-Uram… -szólt Zakuro a mellette álló Aoinak.
-Zakuro! Coud Asamival van? –rángatta meg Zakuro vállát Aoi
-Hát én…
-Igen vagy sem?!
-Nem tudom! Coud utána ment, de nem tudom, hogy megtalálta e már! –lett egy könnycsepp Zakuro szeme alján. Aoi mérgesen és ökölbe szorított kézzel bámult előre, mint aki mindjárt felrobban az aggodalomtól. Eközben:
-A fenébe, nem látok semmit. Mi a fene folyik itt? –kérdi Asami –Coud! Coud! Coud! –kiállt Asami már tényleg megijedve egy kicsit.
-Coud! Coud, halassz?! Segíts kérlek! Gyere értem! Onii-chan!!! –ordít Asami torkaszakadtából sírás határán
-Ah!? –kapta fel a fejét Aoi és Coud is egyszerre.
-Asami…
-Hugocskám…
-Asami!! Merre vagy!? Asami! –ment nehézkesen előre Coud, a karját erősen a szeme előtt tartva. –Nem látok semmit! Öh, Asami!!!
„–De neked még nem volt barátnőd! Ideje lenne már! És tessék, itt van! Egy szép, fiatal lány a Torrannusról!” –emlékezett vissza Coud.……… „-Asami… Nem hagyhatom, hogy bajod essen… Megvédelek téged.” …….. „-Köszönöm, Coud…” ……..”-Ez az!! Jól csinálod Coud! -Daichi! A fenébe is! Mért kell elrontanod ezt a szép pillanatot?!”
….. „-És senkinek nem tűnt fel egy ilyen fura alak?” …… „Onii-chan…”
Emlékezett vissza Aoi is, és e szavak csengtek a fülükben.
-Coud… Onii-chan… -mondta Asami. –Váááááh! –sikított Asami, mikor egyszercsak ráesett valaki.
-Áááh!! Hhhh, áááh!
-Asami…?
-Eh?
-Asa-mi…
-C-Coud?!
-Hála az Égnek…
-Coud! –ölelte magához őt Asami –Végre! Jól vagy? Kelj fel, Coud! –Coud leült Asami mellé, a fa törzsébe.
-Gyorsan, sietnünk kell.
-De hová?
-Talán Celesten és a bátyád még nem zárták le a kupolát.
-Mit?
-Ack, sietnünk kell. Gyere! –kapta el Asami kezét Coud, és felálltak
-Coud… Ilyen időben nem találunk oda!
-De igen! Bíznunk kell ebben! Megígértem, hogy megvédelek, nem? –nézett Coud a lányra
-Coud… -mondta Asami, kinek csillogni kezdtek a szemei
-Rajta! –azzal Coud elugrott a fától, és magával rántotta Asamit is. –Semmiképp ne engedd el a kezem! Mostantól csak gyere mögöttem, és csukd be a szemed! –mondta Coud. Asami így tett. A sok kosz, és por, amit a szél kevert fel, mind ott voltak a levegőben. Coud mégis félszemével megpróbált némileg maga elé nézni. Ez elég kellemetlen, sőt egyenesen kibírhatatlan érzés volt neki, de kénytelen volt kibírni. (de kinek jó érzés, ha egy halom koszt fúj a szemébe a szél, ráadásul folyamatosan?)
-Coud!
-Minden rendben. –nézett hátra Asamira Coud
-De Coud…
-Ne nyisd ki a szemed!
-Ah, Coud!
-Csukd vissza! –Asami megrémült, ahogy meglátta Coudot. Az arca tiszta könny volt, emiatt csupa kosz, mintha sáros lenne az arca, és vérvörös szemét is belepte a kosz.
Asaminak is kifolyt a könnye, de nem a fájdalmas érzés miatt. Ekkor egy olyan széllöket jött, mint még eddig nem. A szél elsodorta mindkettőjüket, de még fogták egymás kezét valahogy. Coud megkapaszkodott egy faágban, és Asami szorosan kapaszkodott Coudba. Ekkor mintha a szél már lassan enyhült volna, ezért Coud felállt a faágra és felhúzta Asamit.
-Ah, le kell másznunk. Ez a hatalmas szél teljesen összetörte a szárnyaimat. –mondta Coud, miközben a szemét dörzsölte
-Coud… -fogta meg Asami a kezét, és levette az arcáról. –Úristen! –rémült meg a látványtól. Asami elkezdte lassan törölgetni Coud szemét a kezével, amikor: !Reccs!
-Ah, Asami!! –Asami alatt letört az ág, és zuhant lefelé, és Coud most vette észre, hogy a folyó felett állnak. Asami beleesett a folyóba, ami iszonyú gyorsasággal kavargott, benne sok farönkkel, és egyéb szeméttel, ami a vihar alatt került bele. Többé nem víz volt, hanem sűrű sártenger.
-ASAMI!!!! –üvölt Coud. Asami ahogy beleesett még kicsit küzdött, végül a sűrű sarasvíz, és a faágak a víz alá kényszerítették. Asami többé nem jött fel a felszínre…
Vége a tizenegyedik részek.
