Meghoztam nagysokára a következő fejezetet ^^ Betegeskedésem miatt nem nagyon blogoltam, de végre itt van.
Remélem tetszeni fog ez is~ Kezdődnek a dolgok... :) És jelzem, +16-os karika!!
9. A heves érzelmek felszínre törnek
Elérkezett Karácsony. Gyönyörű havas napra ébredtünk december 24.-én. Fiúknak szerencsére ez a nap szabad volt, és 25.-e is, így mindketten együtt ébredhettünk velük ezen a napon.
- Vááá, nézd, havazik. - Pattogtam az ablak előtt köntösömben, miután kikeltem az ágyból.
- Tényleg. – lépett mögém Yamapi.
- Szeretem nézni a hóesést.
- Hát, akkor biztos ezért esik, mert elég ritka nálunk, hogy így esik a hó. – nyomott egy puszit fejemre.
- Kyaa~ - mondtam egyaránt a hóra, egyaránt a puszira.
Reggeli közben, ami pirítós lekváros kenyér volt, beszélgettünk:
- Mit szólnál, ha elhívnám egy barátomat? – kérdezte Yamapi.
- Eh? Kit? De este Leilával és Jinnel megyünk bulizni, nem?
- De igen. De meghívnám ebédre. Mit szólsz hozzá? Karácsonykor mindig találkozunk, egyébként nem sok időnk van rá.
- Értem. Nyugodtan hívd meg. De mit csináljak ebédre? - gondolkodtam el
- Az mindegy. – simogatta meg kezem Yamapi. – Akkor szólok neki, jó?
- Jó. – mondtam, majd bekaptam az utolsó falatot, és Yamapi elment telefonálni.
- Szia, Toma-chaaan~* - szólt Yamapi a telefonba, amitől én félrenyeltem a pirítósomat, és halkan kezdtem fuldokolni a konyhában, nehogy Yamapi meghallja. Ő eszembe se jutott, és nem aggodalmaskodtam. Persze, amikor minden a legnyilvánvalóbb, akkor az biztos nem ugrik be.
- Mit szólnál hozzá, ha eljönnél ebédre? Ráérsz? – kérdezte Yamapi a telefonba, kis szünet után folytatta: - Remek, örülök. Be szeretném mutatni a menyasszonyomat is, ő fog főzni. – én tovább fúldokoltam, majd engedtem egy kis vizet, hogy leöblítsem. És próbáltam lehiggadni, mire Yamapi befejezi.
- Szuper. Akkor majd jössz. Várunk. Szép napot. – mondta, majd telefonját letéve jött vissza hozzám.
- Nagyszerű, kicsit késni fog, de itt lesz azt mondta— hé jól vagy? – veregeti meg lágyan a hátam.
- Jól, csak túl száraz lett a pirítós és a torkomra szaladt. – törölgettem szemem.
- Jaj te kis butus. – fordított magával szembe, és ölelt meg. Még jó, hogy nem látta az arcom. Jajj ne, Toma idejön!! Ezt lehetett leolvasni. Azért ő... még mindig az a Toma...
Ezután még igazából én sem tudtam, mit csináljak ebédre, de sürögtem a konyhában, közben Yamapi a nappaliban Tv-zett. Úgy döntöttem, hogy húslevest, töltött csirkét, és egy kis diós bejglit csinálok. Legyen akkor magyaros a teríték. Éppen a tölteléket aprítottam a csirkébe, amikor konyhából hallom, ahogy a nappaliban felzendül a „Daite Senyoriita”.
- Aah~ - hallattam halkan a konyhában. – Egoista! – kiabáltam, hogy Yamapi is meghallja. Bepattant a semmiből a konyhába, majd átölelt hátulról.
- Daite Senyoriita~ - súgta fülembe.
- Engedj el, nincs erre idő, nem leszek kész a kajával.
- Mou. – vonult vissza csalódottan Yamapi a nappaliba, de tudta, ha félbeszakítom most a főzést, akkor nem leszek vele időben kész, amennyit én el szoktam szöszölni vele. Tovább folytathattam nyugodtan a főzést.
Eközben Jin is elhívta egy haverját ebédre, ezért Leila is elkezdett valamit főzni. Jin nem volt hajlandó elárulni, hogy ki fog elmenni, ezért Leila bedurcázott, és kizavarta Jint a konyhából, miközben ő is elkezdte készíteni a húslevest, töltött pulykát és a mákos bejglit.
Mindkettőnkhöz 1 óra felé érkeztek meg a vendégek:
- Mond már el, hogy ki az. – suttogta Leila, miközben bejárati ajtó előtt várták, hogy bettoppanjon rajta az illető.
- Nem mondooom~ - nyújtotta ki csintalanul a nyelvét Jin.
- Jól van. – emelte fel orrát Leila. – Jól van. Visszakapod te még ezt.
- Eh? – kérdezte Jin. – Nem vagy te olyan erős. – karolta át Leilát. Ekkor kopogtak az ajtón, Jin odalépett, hogy kinyissa. Az ajtón Nishikido Ryo lépett be, nagyon aranyos volt, egy fekete vastag keretes szemüveg volt rajta.
- Hali. – fogtak kezet Jinnel.
- Szia, Ryo** vagyok. – mondta, és kezet fogtak Leilával.
- Sz-Szia. – jött zavarba. – Úristen. Ennyire esik a hó? – vette észre Leila Ryo kabátján a sok havat.
- Eléggé esik. – mosolygott Ryo.
- Észre sem vettem. – sóhajtott Leila
- Nem szereted a havat? – kérdezte Jin
- Hát… nem ugrálok érte. – mondta, mire a fiúk elmosolyogták magukat.
- Menjünk beljebb. – mondta Jin, majd le is ültek Ryoval az ebédlőben az asztalhoz.
- Már nagyon éhes vagyok. – mondta Ryo. Leila ekkor tálalta a finom Karácsonyi ebédet.
- Ah, isteni illata van. – szaglásztak a fiúk a levegőbe.
- Majd meglátod, milyen jól főz az én kis asszonykám. – mondta Jin
- Jajj, ne hozz zavarba. – mondta Leila
Eközben nálunk is meg volt már terítve, étel is oda volt már készítve, sőt, már Toma is megérkezett. Ott ült előttem az asztalnál, mellettem persze Yamapi.
- Nagyon elragadó teremtés. – mondta kedvesen Toma. Elpirultam, de próbáltam leplezni.
- Köszönöm. – mondta helyettem Yamapi, miközben székem támlájára tette kezét.
- Ez a töltelék nagyon finom. – dicsérte Toma a töltött csirkémet.
- Köszönöm, anyukám receptje, bár egy kicsit átalakítva. – mondtam, mire a fiúk elmosolyogták magukat.
- Nos, Tomo-chan, - szólította meg a kincsemet Toma, ami annyira aranyos volt, hogy Yamapi nyakába kellett csimpaszkodnom. Fiúk ezt megmosolyogták, főleg Yamapi.
Kawaii, ne~ - nézett rám Toma, én csak egyetértően bólintottam Pi nyakában.
- Tehát, igazán szerencsés fickó vagy, amiért Umi-chan téged választott.
- Én is így gondolom. – simogatta meg fejem, én meg csak vörösödtem.
Eközben Leiláéknál:
- Büszke lehetsz az asszonykádra, Jin. – mondta Ryo két falat között. – Hm, nagyon finom ez a magyar süti. – mondta teli szájjal Ryo.
- Köszi, én is szeretem. – mondta Leila.
- Nagyon csinos a barátnőd, Jin. – mondta Ryo
- Menyasszonyom. – mondta intően Jin. - De ne dicsérgesd tovább.
- Oh, tényleg. Pi-chan menyasszonyát is ma ismertem meg.
- Umit?
- Oh, igen őt. – mosolygott Ryo. – Ismered?
- Naná, hogy ismerem. – mondta Leila.
- Nagyon jó barátnők. – mondta Jin
- Hát haver, igazán szerencsések vagytok Pivel. – mondta Ryo. – Bármelyiküket szívesen elfogadnám. – mosolygott
- Csak óvatosan cimbi. – mondta Jin. – Nagy nőcsábász. – folytatta Leilára nézve.
- Tudom. – mondta Leila.
- Ee? – hajolt közelebb Jin kérdő arckifejezéssel. Ryo csak rötyögött, ahogyan Leila is.
Ezután nem sokkal indultak is a fiúk, mert máshová is hivatalosak voltak. Toma és Ryo is. Nagyon örültünk a vendégeknek, miután elmentek még volt bőven időnk az esti szórakozásig, így addig ezt az időt ágyban töltöttük szerelemeinkkel. Este aztán indultunk egy karácsonyi VIP partira. Leila fekete rövid nadrágos cső overált vett fel egy piros bokacsizmával és egy piros mini blézerrel.
Én pedig egy fehér farmer miniszoknyát vettem fel, testszínű harisnyával, fekete boka csizmával, és egy csillogó pink cső toppot, ami felé csak egy fekete ponchót vettem fel. Fiúkon ing volt, Yamapin fekete, Jinen fehér, és koptatott farmer nadrág. Mikor megérkeztünk, rögtön leültünk egy bőrüléses kanapéra egy sarokban, előttünk négyszög alakú kis asztal. Így ültünk: Yamapi, én, Leila, és Jin.
- Merry Christmas! – emelte magasba Jin a szakés poharát.
- Merry Christmas! – koccintottunk egymással, majd mindenki lehúzta a saját szakéját. Ezután megcsókoltuk egymást. Elég szenvedélyesen nézhettünk ki, ahogy mind a két pár csókolta a másikat egymás mellett, Jin majdnem felfalta Leilát, ahogyan Yamapi is engem. A pincér fiú bele is pirult, mikor megköszörülte torkát előttünk.
- Ho-hozhatok még egy üveggel? – kérdezte zavarban.
- Igen, kérünk. – mondtam neki kacéran, miközben előre hajoltam. Pi két karja közé morcosan visszavont, és azt mondta:
- Kérünk még.
- Vigyázz vele. – röhögte Leila. Láthatóan már mindenki jól érezte magát, piros pozsgás volt mindenki arca.
- M-máris hozom. – dadogta a pincérfiú.
- Neked nem kéne többet innod, életem. – mondta Jin Leilának.
- Jin, tudom. Nyugodj meg. Teljesen jól vagyok, nem is szándékoztam többet inni. – mondta komolyan Leila.
- Igyunk arra, hogy mindnyájan boldogan élhessünk együtt! – emeltem fel újabb szakéval megtöltött pohárkám.
- Kanpaaai~ - folytatta az iszákos Yamapi, majd Jin is követte. Ekkor Leila kiment a mosdóba, én meg követtem.
- Mi a baj, rosszul vagy? – léptem mellé a mosdókhoz a tükör elé.
- Neeem, ne aggódj, csak éreztem, hogy elkentem az ujjammal a sminkem.
- Ah, tényleg. – néztem a tükörben. Ekkor kicsit megszédültem, meg kellett támaszkodnom a mosdóban.
- Hé, mi bajod? – kérdezte Leila
- Semmi. Lehet kicsit túl sokat ittam. – kaptam fejemhez
- Hmm.
- Ne „hmm”-ögj.
- Terhes vagy? - kérdezte váratlanul
- Eh?! Nem. Kizárt, védekezünk.
- Hmm…
- Ne csináld ezt.
- Attól még nem lehet teljesen kizárt.
- Jaj, ne már, tudom, hogy nem vagyok az. Inkább magaddal törődj. Ne igyál többet. - sóhajtgattam miközben homlokom dörzsöltem
- Igen, de te se.
- Nem szándékoztam. – mondtam, majd én is megigazgattam kicsit magam és visszamentünk a fiúkhoz. Nem sokáig voltunk ezután már a partin, úgy döntöttünk mindenki lelép. Leiláék amint hazaértek, nem bírták tovább türtőztetni magukat, és már a kocsiban egymásnak estek.
- Ne menjünk inkább be? – zihálta Jin, miközben üléseket már hátra is döntötte.
Így már nem kell. – zihálta Leila is, miközben ruháiktól szabadultak meg. Jin rajta hagyta a fűtést, hogy azért a garázsban ne fagyjanak meg. Leila lassan csusszant egyre fentebb az üléseken, miközben Jin combjait cirógatta, és csókjaival halmozta el. Jin gyorsan behatolt a lányba, aki kéjesen sikított fel, amitől Jin még inkább felizgult.
- Szeretlek, Leila. – zihálta Jin. Leila nem válaszolt, csak csendben érték el közösen a csúcsot. Jin hátára feküdt, Leila pedig fejét mellkasára hajtotta, majd kifújták magukat. Kis csend után Leila megszólalt:
- Én is szeretlek téged. – mondta, miközben egy csókot nyomott Jin mellkasára.
- Uwá~ - remegett bele Jin egész testével. – Ne csináld ezt, mert, a-akkor— hallgatott el Jin, mert Leila tovább csókolgatta mellkasát. Jin ismét elkapta Leilát, majd lassan elölről kezdték amit befejeztek.
Mikor mi is hazaértünk, én mindenképp le akartam előtte tusolni, de Yamapi nem bírt magával, és utánam jött a zuhany alá. Észre sem vettem, ahogy kinyitotta a kabin ajtaját, csak mikor már belépett mellém, és hozzám ért.
- A frászt hozod rám!!! – sikítottam, majd magunkra csukta a kabin ajtót. Oldalam simult Pi testéhez, úgy karolt át. Pillanatokon belül Yamapi is csurom vizes lett.
- Ne haragudj. – kezdte csókolgatni nyakamat, miközben szembe fordított magával. Ekkor heves csókban forrtunk össze, miközben a tusfürdő tartóról lelökve mindent rakott fel rá, majd lábaim közé állt. Hevesen markolásztam hátát, és csókolgattam száját, miközben ő fenekemet és combomat "tépte". Ekkor előrébb lépett, és belém hatolt. Teljesen egymáshoz símultunk. Testünkön mindenhol a víz folyt, ami csak még izgatóbb volt. Egy pillanatra megálltunk, amikor Yamapi megfogta arcom, és a szemembe nézett. Sötétbarna szemei megigéztek. Tekintetem lassan vándorolt alább, mellkasára, melyen vízesés zúdult, izmai minden egyes domborulatán. Elfolytott nyögéseket hallattam a látvány miatt, majd Yamapi hevesen szájon csókolt és tovább ringatóztam ölében, ágyékunk egyszerre mozgott. Kezeimmel továbbra is hátába kapaszkodtam, ahogy lábaimmal csípőjébe. Szinte ő tartotta fel az egész testem. Lábaival néha meg meg inogott a csúszós csempén, de mindig magabiztosan folytatta. Amikor elérkezett az idő, mint a vulkán kitörés, és testünk égett, ahogyan a forró magma. Szorosan egymásba fonótdunk, majd mikor kifújtuk magunkat, Yamapi lassan engedett el, és végre én is újból a földön álltam. Lábaim elzsibbadtak, Yamapi ölelése tartott meg.
- Szeretlek. - súgta Yamapi a fülembe, miköbzben bal kezével vizes hajam cirógatta, jobbal pedig derekemnál ölelt magához.
- Szeretlek. - mondtam én is. Csendesen öleltük tovább egymást, és csak a víz csomogása hallatszott.
1 héttel később: Leila izgatottan hívott fel:
- Umi, Umi, képzeld mit láttam. – sikította a telefonba
- Na mit? – kérdeztem. Fiúk nem voltak otthon, éppen munkában voltak.
- Egy Oguri Shun*** posztert!!
- Oh, sugoooi~ hol?
- Mit tom én már, valahol Shibuyában.
- Sony Ericsson-t reklámozta?
- Jajaja~ Olyan kakk~~~oi volt.
- Elhiszem. Én is megnézném azt a posztert.
- Nagyon oda basz.
- Na de azért ne feledkezz meg Jinről.
- Nem, dehogy. Ő az én mindenem. És a kisbabáánk~ - kyázott Leila a telefonba.
- Helyes. Nagyon kíváncsi vagyok már a közös gyereketekre. Biztos nagyon kawaii lesz~
- Hai~ - jót elbeszélgettünk még egy kicsit, aztán megbeszéltük, hogy leugrunk közösen vásárolni. Vittük a fiúkat is. Vagy inkább ők vittek minket. :D Élvezték a vásárlást, tetszett nekik, hogy rengeteg csinos ruhát próbáltunk fel, és persze ők döntötték el, hogy mi kell és mi nem. Utána fordult a kocka, mi is rájuk adtunk pár dögös cuccot. Nagyon élvezte mindenki. Zsongtunk mint a kis méhecskék.
De gyorsan eltelt az idő. Hazafelé indulva Leila megállt egy kis bódésnál, ahol valami újféle kávét árultak. Engem most nem hozott lázba, ezért kicsit előrébb álltunk meg szerelmemmel. Ekkor vettem észre mellettünk a Shun posztert.
- Aah~
- Mi az? – kérdezte Yamapi
- Oguri Shun. – mutatok rá.
- Oh, kedveled?
- Igen.
- Mou, ne mond ezt, mert féltékeny leszek. – ölelt magához, miközben én csábosan mosolyogtam rá
- Mit örvendeztek? – lépett oda Jin mellénk. Leila mögöttünk pár méterre vette épp a kávéját.
- Nézd Jin, Oguri Shun. – mutatok a poszterre.
- Igen, látom, mi van vele?
- Leila nem mesélte még? – kérdeztem Pi karjaiban
- Mit?
- Azt, hogy nagyon szerette régen Shunt.
- Eh? N-nem nem mondta…
- Oh. – fagyott belém a vidámkodás. Talán ezt nem kellett volna mondanom. Ekkor ért vissza Leila a kávéjával.
- Mehetünk. – mondta, majd beleszürcsölt kávéjába. Jin pár percig még furán viselkedett, aztán nem törődött tovább a dologgal, gondolván, úgysem jelent ez már semmit, és ugyanúgy viselkedett, ahogy eddig, átkarolta Leilát és sétáltunk tovább.
Másnap Leila egyedül ment le a boltba. A kasszánál éppen fizetett, amikor mögé állt egy magas férfi a sorba. Miután fizetett, majdnem elejtette a pénztárcáját, de a magas férfi elkapta azt.
- Köszönöm. – mondta Leila, mikor felnézett rá. Mindaddig, míg meg nem szólalt, nem tűnt fel neki semmi:
- Szívesen. – mondta a férfi, amikor Leila felismerte.
- O-O-O-O—
- Csiii~tt - csitította a férfi látván felismerte. Ekkor ő is fizetett, majd kimentek a boltból.
- Köszönöm, hogy nem lepleztél le. – mondta Shun.
- U-ugyan. – dadogta Leila vörösen. – már hozzászoktam.
- Tessék? Miért? Te is híres vagy?
- Mi? Eh? Ja, nem. A… a párom híres.
- Oh, tényleg? Ki ő?
- Öhm, öhm… Akanishi…
- Akanishi Jin? – kérdezte hírtelen vissza Shun
- I-igen.
- Oh, őt ismerem, rendes fickó. – mosolygott Shun. – Holnap lesz egy gálaest, ahol az új Sony-t fogom reklámozni. És Jin-kun lesz a sztárvendég.
- Eh?
- Nem tudtad?
- De, Jin mesélt valami gálaestről, de… nem tudtam, hogy a Sony-nak…
- Akkor biztosan eljössz te is, ha Jin-kun is, ugye?
- I-igen.
- Remek. Akkor holnap találkozunk. Nekem mennem kell. Kellemes időtöltést. – mondta udvariasan Shun, majd elsétált. Ott hagyta a vörös fejjel megdermedt Leilát. 1 perc után tért csak magához, mikor már Shun rég elment, és mikor újra képes volt normálisan lélegezni. Ezután hozzám rohant.
Mi éppen nagyban néztünk a nappaliban egymásba bújva, egy jó filmet. Yamapi egy üveg sört szürcsölt már vagy 1 órája, én meg forró csokit csináltam magamnak. Ekkor csengetett Leila az ajtóban.
- Megnézem ki az. – álltam fel. – Leila. – nyitottam az ajtót csodálkozva. – Váratlan meglepetés, miért nem szóltál ide?
- Umi! – tört be az ajtón lihegve, és kapta el két karom.
- Mi történt?
- Nem, nem fogod elhinni. – lihegte, miközben belém kapaszkodott
- Most már megijesztesz, mi történt?
- Találkoztam— - fogtam be hírtelen Leila száját, meglátva felcsillanó arcát. Tudtam, hogy ezt Pinek sem kéne hallania, de szerencsére tovább nézte a Tv-t. Kicsit kintebb mentünk az ajtón, majd:
- Kivel találkoztál? – suttogtam
- Shunnal!!! – vágta rá
- Eh?! Mikor? Hol? – hangzottak tőlem az egyszerű buta kérdések.
- Az előbb. Egy boltban. Annyira jól nézett ki!!! Kibaszott kakkoi volt!! Képzeld holnap is találkozom vele.
- Eh?!
- Tudod Jin megy erre a gálaestre, és és… Shun is ott lesz.
- Hú baszki. Az durva lesz akkor. Hogy akarod… Észre ne vegye Jin, hogy elolvadsz Shuntól.
- Nem fogja. – járt a fellegekben Leila, már kezdett megijeszteni.
- Hé, de ugye most nem fogod megcsalni Jint? Mert azt nem engedem, tudom, hogy mennyire szeret téged, és nem bírnám nézni.
- Hát, de Shun az Shun…
- Oi, ne szórakozz már. Babát vártok Jinnel.
- Ne aggódj már ennyire. Jint szeretem. De azért még megnézhetem Shunt, nem?
- N-nos…
- Nem?
- De… végül is igazad van. Nincs abban semmi.
- Na látod~
- De ne ess túlzásba sem. Hallod?
- Hai, hai.
- Na azért.
- Miért nem jöttök be? – lépett ki az ajtón Yamapi, és hírtelen úgy megijesztett, majd kiugrott a szívem. Végül is én ötletem volt kisurranni, nehogy meghallja. Leila annyira el volt alélva, hogy meg se rezzent.
- Ah, kicsim, épp most végeztünk. – léptem Yamapi elé. – Szóval akkor majd beszélünk Leila. És ne feledd amit mondtam.
- Oké. Akkor sziasztok. – integetett Leila, majd vigyorral a száján ment el.
- Nem lesz ez így jó… - dünnyögtem orrom alatt.
- Hmm? – kérdi Pi, miközben bementünk.
- Ahh, semmi, semmi. Menjünk, mert megfagyok. – rontottam be az ajtón. Ezután nem tudtam kiverni a fejemből, mi lesz holnap Leilával, amikor meglátja majd Shunt. Ami az egészben a legjobban bántott, hogy Jin is ott lesz. Nem tudtam mitévő legyek. Sok mindent persze nem tudnék tenni, de… Másnap még párszor telefonáltam Leilával, hogy csak semmi hülyeség. Délután 5-kor kezdődött a gála, ezért még előtte fel akartam hívni Jint. Nem tudni pontosan miért, de valami azt súgta. Végül nem mertem megtenni. Yamapi korán reggel ment el dolgozni, ezért én egész nap egyedül voltam otthon. Úgy döntöttem, hogy míg ő elvan, én addig leszaladok a közeli plázába. Annyira vágytam egy banán turmixra, és a plázában volt egy hely, ahol a környéken a legjobbat csinálták. Kicsit megnyugodtam, miközben megittam, bíztam Leilában, és Jinben, és úgy sem lesz semmi baj.
*Ikuta Toma (színész)
**Nishikido Ryo (énekes)
***Oguri Shun (színész) Leila odavan érte
folyt. köv.
