~♥海のブログ♥~

Íme a 12. fejezet. Tényleg bocsi a sok kimaradásért... ^^;



12. Új élet



Ezután egy felhőtlen hónap telt el. Boldogan éltünk szerelmeinkkel. Szerelmünk egy percre sem fakult meg, sőt, inkább napról napra jobban szerettük egymást.
Egy januári nap Leila a szokásos délutáni bevásárlására indult. Már amikor bement a boltba, akkor is feltűnt neki valami furcsa. Mintha pár lány róla kezdtek volna el fecsegni, mikor bement az ajtón. Bevásárló kocsijába most nem pakolt annyi mindent, így csak egy könnyebb zacskót cipelt. Jin szigorúan megtiltotta neki, hogy cipekedjen. Leila ekkor már 2 hónapos terhes volt, de Jin máris annyit aggódott érte, mint még életében sose. Így hát Leila mikor végzett a vásárlással, kifelé menet ismét meglepődött.
- Te! – szólt rá egy ismeretlen lány, aki mögött még két lány állt. – Te vagy Akanishi Jin menyasszonya?
- Eh? – lepődött meg Leila. Hírtelen a zacskó egyik füle is kicsúszott ujjai közül, így kiborult belőle egy pár dolog a betonra. – Ah! – mondta Leila, majd nagyon óvatosan hajolt le a kiszóródott ételekért.
- Miért nem szeded őket össze gyorsabban? – kérdezte gúnyosan egyik lány. – Mi ez a testtartás?
- Hát nem nyilvánvaló? Biztos máris teherbe ejtettette magát Jin-kunnal.
- Vigyázz a szádra. – nézett fel rá dühösen Leila
- Szóval akkor igaz, te vagy az a lány, aki ezen a képen van. – nyomja az orra alá az egyik azt a bizonyos újságot. Valóban Leila volt azon a képen, ahol éppen Jinnel kézen fogva a JE előtt indulnak a kocsijuk felé. Csak azért tudom, mert akkor mi is ott voltunk Pivel, és mi is a képen vagyunk, de szerencsére én éppen felfelé nézek balra, Pire, így arcom nem látszik a képen, csak Pié, ahogy lefelé mosolyog rám.
- Tényleg ő az! – bökött ujjával Leila felé a harmadik.
- M-Mit akartok? – dadogta Leila, miközben befejezte a pakolást, és lassan, óvatosan, újra felállt.
- Tényleg terhes vagy? – kérdezte az, aki az előbb ezzel gúnyolódott.
- Semmi közötök hozzá. Szálljatok le rólam, sietnem kell. – vett hátraarcot Leila, és indult meg gyors léptekkel. Szíve majd kiugrott az idegességtől. Ha Jin ezt megtudja…
- Ne siess annyira. – szedték a lábukat Leila után.
- Hagyjatok békén! – mondta Leila kicsit remegő hangon a félelemtől. Lábaival inkább lassított, attól félt, felbotlik, vagy ami rosszabb, ők lökik fel őt, és akkor veszélybe kerülne a pici élete. E gondolat végére már teljesen meg is állt.
- Nagyon boldognak látszotok ezen a képen. Tudni akarjuk Jin miért téged választott. Egy külföldit! – kiabálta az egyik Leila arcába. Leilának lassan, de biztosan könnybe kezdett lábadni a szeme.
- Elloptad tőlünk. Idevalósiak vagyunk, és mégis te kapod meg?! Igazságtalanság! – kiabálta. – Elvetted az esélyünket!
- Add vissza őt. – mondta egy másik is. – Mi szeretjük Jin-kunt! Illetve csak mi ketten, ő itt őrült Yamapi fan. – mutat ujjával a harmadik lányra. – Nem mondasz semmit, Ruka?
- D-de igen. Ez a másik lány? Biztosan ő is külföldi ugye?! És biztosan a barátnőcskéd. Ajj, de kár, hogy nincsen veled, nagyon kár, hogy nem ismerem az arcát, mert legszívesebben—
- Ne vedd a szádra! – fakadt ki Leila. – Túl messzire mentek, nem gondoljátok?
- Nem gondoljuk. – mondta flegmán az egyik. – Ti külföldiek mentetek túl messzire. Nem szégyellitek magatokat mi? – Leilának a lány stílusától már remegett a keze, annyira felbosszantotta.
- Hagyjatok békén. – mondta. Ekkor egy hosszú fekete kabátos férfi lépett melléjük. Fekete kalap és szemüveg volt rajta, és orráig felhúzott sál a nyakában. Az idegen férfi megfogta Leila kezét, és húzni kezdte.
- Ki ez? – kérdezték a lányok, de nem merték őket követni, az a férfi túl ijesztő volt számukra. Leila nem törődött vele ki ő, csak ment utána, gondolva, megmenekült az idegesítő fanoktól. Amikor már befordultak egy sarkon, és biztosra vették, hogy nem követik őket, a férfi leemelte szemüvegét és azt mondta:
- Remélem nem ijesztettelek meg.
- Kame! – csillant fel Leila. – M-Mit keresel te itt?
- Nem is örülsz, hogy megmentettelek? – mosolygott.
- De igen. Már nagyon idegesítettek… Olyanokat mondtak, hogy…
- Sejtem. – komorodott el Kame. – Nagyon túlzásba viszik néha. De remélem nem esett semmi bajod.
- Nem, jól vagyok, csak nagyon felbosszantottak.
- Vigyáznom kell rád, kismama. – mosolygott. – Ha már Jin ilyen béna.
- Dolgozik. – mondta Leila – Egyébként meg semmi bajom nincsen.
- Örülök. Esetleg nem iszunk meg egy forró kakaót? – kérdezte Kame, miközben visszatette szemüvegét.
- Jó ötlet, teljesen átfagytam ott mozdulatlanul.
- Akkor gyere, menjünk be ide. – karolt Kame Leilába, és a legközelebbi ajtón már mentek is be. Egy kávézó volt. Kame leültette Leilát egy asztalhoz, utána a pulthoz ment, hogy hozzon két forró kakaót.
- Tessék. – tette az asztalra őket.
- Köszi. – szürcsölt bele Leila a kakaójába. – Na és te merre jártál akkor?
- Éppen hazafelé indultam. Ekkor láttalak meg, és azt a három jómadarat is, ahogy zaklatnak.
- Köszi, hogy kimentettél. Már az agyamra mentek… Hogy lehetnek ennyire…
- Miket mondtak?
- Ahh, hagyjuk, mert csak felbosszantom magam.
- Na, de például? – kíváncsiskodott Kame.
- Ahh… például. Hogy merjük őket ellopni tőlük, amikor mi betolakodók vagyunk, meg ilyenek. – rázogatta Leila a fejét.
- Ah, ez nagyon nem szép.
- Hát nem.
- De most már nyugodj le, ez nem tesz neked jót. – fogta meg Kame Leila kezét.
- J-jó. – dadogta Leila. Ekkor csörrent meg Leila mobilja.
- Szia, életem, egyetlenem, szerelmem. – szólt a telefonba Jin
- Jaj, Jin, hagyd abba. – pirult el Leila. – Mi újság?
- Csak gondoltam felhívlak, minden rendben van e, és hogy nem sokára indulok haza.
- Oh. Minden rendben természetesen. Éppen… egy kávézóban vagyok Kaméval.
- Kaméval? – lepődött meg Jin
- Igen, az utcán találkoztam vele nem rég, és meghívott.
- Ah, értem… Melyik kávézóban vagytok? Oda megyek.
- Eh, ah, a Shiori kávézóban, a Shibuya kereszteződésnél.
- Oh, oké. Akkor hamarosan oda megyek, maradjatok ott.
- Oké. Várunk. Szeretlek, szia. – azzal letették. Leila elbazsalyogta magát.
- Mi az? – kérdi Kame
- Jin. Féltékeny. – vigyorgott Leila.
- Oh, ez nem újdonság. – mosolygott Kame
- Olyan volt a hangja tisztára, és a beszédstílusa. – vigyorgott Leila
- Ez tetszik neked, hogy féltékeny, ugye?
- Igen. – pirul el Leila. – De szerintem minden nő valahol örül ennek.
- Valóban. – bólogatott Kame. – Kérsz még egy kakaót esetleg, míg várakozunk Jinre? – mutat Kame az üres pohárra.
- Nem, köszi, ez elég volt.
- Rendben, de ha mégis megkívántad, azonnal szólj. – mondta Kame, utalva a terhességre. Leila csak mosolygott. Ezután nem kellett sokáig várniuk, 20 perc alatt Jin már meg is érkezett.
- Ah. – látta meg Jin már az ajtóban Leilát és Kamét. Fekete bőr kesztyűjét ekkor kezdte levenni, és mire odalépett hozzájuk, addigra már zsebre is vágta őket.
- Szia, szívem. – ült le Jin Leila mellé, miközben egy puszit nyomott szájára.
- Szia. – vigyorgott Leila, és Jin haját kezdte igazgatni, aki közben levette kabátját.
- Milyen volt a meló? – fogtak kezet Kaméval.
- Tűrhető. – sóhajtott Jin. – Na és ti? Mi történt? – kíváncsiskodott Jin.
- Hát éppen hazafelé indultam, amikor megláttam, hogy Leilát—
- Kame, hagyd ezt. – mondta Leila
- Tessék? Mi? Mi történt? – aggodalmaskodott Jin
- Semmi fontos, drágám. – fogta meg Leila Jin kezét nyugtatóan.
- De Leila szerintem el kellene mondanunk neki, tudnia kell róla. – mondta Kame
- Nem szükséges.
- Eh? De miről? Oké most már mondjátok el, mert nagyon felizgattam magam. – nézett komolyan Jin
- Elmondom neki. Úgy is elmondanám, ne haragudj. – mondta Kame. – Szóval az történt, hogy három fan zaklatta a menyasszonyodat.
- Eh!? – durrant fel Jin, Leila csak csendben hallgatta
- Rólatok, és rólad faggatták, nem akartak leszállni róla, ekkor mentem oda, hogy kimentsem. Szerencsére leráztuk őket.
- Ehhh… És miket mondtak? Ahh, ugye jól vagy, nem értek hozzád??
- Nem, semmi bajom sincs. – mondta Leila. – Csak túlzásba vitték a hülyeséget, és azt nem szeretem.
- Eh? És miket mondtak neked?? Mondjátok el. – kérlelte Jin mindkettőjüket. Kame lassan kezdte mesélni, és végül Leila is csatlakozott, és kimérgelhette magát Jinnek is. Nem akarta elmondani Jinnek a történteket, most mégis megnyílt előtte, és így együtt szitkozódhattak.
- Hát ezt… ha még egyszer a közeledbe merészkednek, azonnal szólj, merre vagy, és odamegyek, és—
- Elég Jin. – szólt rá Kame. – Ezzel nem oldanál meg semmit, sőt rontanál a saját hírnevednek.
- Nem számít, ki tudok borulni én is az ilyen fanoktól, hát még ha ő a célpont. – néz Jin aggódóan Leilára, aki kedvesen mosolyogva megsimogatja arcát.
- Köszönöm. – mondta Leila.
- Minden esetre Kame, jövök neked egyel. – mondta komolyan Jin
- Ugyan már, nem tesz semmit.
- De, tényleg. El sem tudod képzelni mennyire hálás vagyok, hogy megmentetted életem legfontosabb személyét. – folytatta komolyan Jin, ezt a komolyságot látva Kame elmosolyodott.
- Rendben. Ha ennyire hálás vagy, akkor talán kiegyenlítheted egy közös vacsorával.
- Oh, ezt elfogadom. – nyújtotta kezét Jin
- Persze Leilával – nyúlt Kame Jin tenyere felé. - együ—
-Nem fogadom. – kulcsolta vissza Jin a karját az asztalon.
- Hé. – szólt rá viccesen Kame. – Mi lelt?
- Azt hittem csak mi ketten.
- Féltékeny vagy? – csillant fel kicsit újból Leila
- Nem vagyok. – durcázott Jin
- De az, féltékeny. – mondta Kame
- Fogd be! – szólt rá hangosabban Jin, mire mindenki ledermedt. Kis csend után mindenki hangosan nevetett fel.
Másnap reggel boldogan ébredtünk Yamapival egymás karjaiban.
- Jó reggelt, kincsem. – simította végig arcomat, amit mellkasába fúrtam.
- Jó reggelt. – mondtam halkan.
- Képzeld, álmodtam. És te voltál benne. – simítja tovább arcom.
- Ah, tényleg? És mit álmodtál? – kérdeztem még mindig álmos hangon, csukott szemmel.
- Azt álmodtam, hogy egy tengerparton sétálunk, és közben egymás fagyiját nyaljuk. – mondta, majd kinyitottam a szememet és megpróbáltam elképzelni.
- Aha— - akadt torkomon a szó, és tágult ki a szemem. Hírtelen felpattantam és a fürdőbe rohantam. Hánynom kellett. Talán azért, mert szóba jött a fagyi? De miért hánynék én a fagyitól, amikor szeretem? Szerencsére mire Yamapi kiért a fürdőbe, már befejeztem, de még mindig a WC előtt görnyedtem.
- U-Umi kincsem, jól vagy? – jött oda, és simogatta meg a hátam.  
- J-jól. – mondtam, majd a mosdóhoz mentem. – Nem értem. – dadogtam, majd a csaphoz emeltem a számat, és elkezdtem megmosakodni.
- Rosszat ettél? Vagy csak ennyire rosszul keltél? – aggódott, miközben közelebb lépett
- Nem, nem. Nem ettem rosszat, és nagyon is jól keltem. – értetlenkedtem én is.
- Biztos jól vagy? – karolt át derekamnál Yamapi, miközben arcomat törölgettem a törölközővel.
- Jól. – pislogtam. – Ah.
- Mi az? – kérdezte aggódva Pi
- Annyira… megkívántalak. – simítottam testem az övéhez, majd beletúrtam hajába.
- Ee~ Ne hozd rám a szívbajt, miközben ilyen jóóól érzed magad. – ringatott karjával Pi. Én csak huncutul mosolyogtam rá, majd megfogott, és bevitt a szobába. Még egy szép órát töltöttünk el az ágyban. Ezután Yamapi elment dolgozni, ahogyan Jin is. Később átjött hozzám Leila, és beszélgetni kezdtünk a konyhában, miközben kapucsínónkat szürcsöltük:
- Így aztán valamelyik este átmegyünk Jinnel Kaméhez vacsorázni. – mesélte Leila
- Oh, tényleg? De jó.
- Jaja. Olyan édesek~ De az a két fan… ne kerüljenek még egyszer a szemem elé, mert…
- Hát bazz, ez tényleg nagyon durva volt. Még jó, hogy az én arcom nem látszik a képen. – mondtam aggódva.
- Örülj neki.
- Örülök is. – bólintottam. Ekkor jutottak eszembe a reggel történtek. – Te képzeld… - kezdtem bele
- Hm? – pislogott rám Leila, miközben kapucsínóját szürcsölte.
- Ma reggel… hánytam. – mondtam, mire Leila belefújt a kapucsínójába, ami szanaszét fröccsent.
- Eh?? - sikította
- Mi-mi az? – ijedtem meg reakciójától.
- Terhes vagy? – kérdi gyorsan, én csak nagy szemekkel nézek rá.
- Hah? Az n-nem lehet. – csóválom a fejem pirulva. – Mindig védekezünk. Te is tudod...
- Hát lehet, hogy valamikor elmaradt, vagy csak nem volt minden 100%-os. – magyarázott
- D-de akkor is kizárt, ho—
- Emlékezz vissza! – parancsolt rám. – A jelekből ítélve biztosan az vagy.
- Ehhh…. – nyögtem, majd elgondolkoztam. Hosszasan gondolkoztam, végére egészen belepirultam, mikor azon gondolkoztam, vajon melyik szeretkezésnél maradhatott el a védekezés. Aztán eszembe jutott:
- A tusoló…
- He?
- Egyszer fü-fürödtem, vagyis tusoltam, amikor bejött Yamapi, és ott… Ahh. – esett le nekem is. – Akkor jött csak úgy be, megfeledkezett magáról, és ami azt illeti én is…
- Szóval akkor meg is van oldva. – vigyorgott Leila. – Egyértelmű, hogy a fürdőben elfelejtettétek az óvszert.
- Eeeeh~ - pirultam el. – M-most akkor szerinted…
- Szerintem igen! – vágta rá.
- Úristen. – sóhajtottam. - Mit fog vajon szólni rá? N-nem hiszem, hogy annyira fel van erre a témára készülve, mint például Jin...
- Biztosan örülni fog neki, hidd el. – tette az asztalon Leila kezét enyémre. – Ha hazaér, elmondod neki.
- Jó, de még nem is biztos...
- Akkor máris megyünk, és kiderítsük. – pattant fel Leila
- Eh? Hová akarsz menni?
- Természetesen a gyógyszertárba, tesztért.
- Ehh… - lettem még vörösebb. – Jajj, de kínos lesz...
- Nem lesz gond, na, gyere már. – fogott meg karomnál Leila, és az ajtóhoz vezetett. Felöltöztünk, és elindultunk a gyógyszertárba. Vörös fejjel mentem be, intézni sem voltam hajlandó az ügyet, így Leila vette meg helyettem. Még vörösebben hagytuk el az üzletet.
- Jajj, de béna vagy. Tessék. – nyújtotta át Leila a dobozt a tesztel.
- Kö-köszi.
- Na siessünk haza. – mondta, azzal sietősre vettük a tempót. Hazaérve hozzánk, azonnal kibontotta a tesztet és a fürdőbe vitte, miközben én mozdulatlanul álltam a szoba közepén.
- Gyere már! – kiáltott ki a fürdőből. Beszaladtam, kezembe nyomta, majd kiment és becsukta az ajtót. – Pisilj! – parancsolta. Hát, mivel muszáj volt, így is tettem. Szokatlan volt a helyzet. Miután megtörtént, a tesztet a kád szélén hagytam, és kimentem.
- Na? – kérdezte Leila
- 5 percet várni kell. – mondtam, majd csuktam be az ajtót mögöttem. Ujjaimat tördeltem egész 5 perc alatt. Miután az letelt, elindultam a fürdőbe, tiszta idegesen. Leila is felpattant, és megelőzve berontott a fürdőbe, majd kezébe kapta a tesztet. Utána szaladtam és háta mögül kukucskáltam a kezében lévő tesztre.
- Ez… - mondta Leila. – Rózsaszín. - Én is láttam, de nem tudtam felfogni, mit is jelent ez.
- Rózsaszín! – nézett rám Leila mérgesen, majd hírtelen mosoly ült a szájára, és átölelt. – - Mondtam én! – örvendezett
- Eh… rózsaszín? – lábadt könnybe a szemem egyaránt az örömtől, egyaránt az idegességtől. Gyomromban furcsa pillangók kezdtek repkedni.
- Igen! Ha nem lennél terhes, akkor kék lenne.
- Biztos? Szóval… az vagyok?
- Igen! – visította Leila, majd ugrálni kezdett miközben ölelt, én is vele mozogtam. – Hé, óvatosan, hiszen te 2 hónapos vagy már.
- Jó. – engedtük el egymást, majd látva egymás könnyeit, újra egymás nyakába ugrottunk.
Eközben nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy újabb cselszövések születnek lassan ellenünk.



folyt. köv.