Íme, ahogy ígértem egész hamar ki is tettem az újat :) És mostmár a maradék kettőt is hamarosan, ugyanis már csak 2 fejezet, és vége! *.* Ez a fejezet elég romantikus, a lényeg, majd a következő fejezettől kezdődik :) Jó olvasgatást~ =]
Sennyo no Tsubasa ~Megalkotó: Umi
Volume 10.
A fűzfa varázsa
Coud éppen Asamit kereste, és meghallott valamit a vízesés felől, ezért odasétált. Meglátta Asamit a parton, háttal állt Coudnak, aki nem messze tőle megállt, és hallgatott. Asami énekelt. Imád énekelni. Coud azt hallgatta:
„Én, aki most vagyok, talán visszatükrözöm,
mindazon napokat, melyeket kicsi szememmel láttam.
Hééé, ne nézz fel, az ég ma olyan zavaros.
Igen, nemsokára, megtudom érteni,
Mindenemmel törekszem, hogy ragyogjak…”
Asami abbahagyta az éneklést. Magaelé nézett, a vízben bámulta a tükörképét, és azt mondta:
-Coud...
-Igen? –ment oda Coud, aki eddig fülelt
-Coud?! Te itt voltál?
-Igen. –mosolygott.
-Ümmm... –pirult el a lány
Ott álltak egymás mellett, és mindketten azt várták, mint fog mondani a másik, ezért kínos csönd volt. Végül Coud elszánta magát:
-Figyelj, Asami...
-Igen? –nézett rá a lány
-Tudod...
-Mit tudok?
Coud éppen szerelmet akart vallani, mikor:
-Hé! –kiált oda Daichi, és Asamiék odakapták a fejüket
-Mi az, Daichi?! –szól oda kicsit mérgesen és csalódottan Coud
-Szevasz Coud, neked is. Szia Asami, Zakuro keres téged.
-Máris megyek. –mondta és Asami elrepült
-Cu...
-Daichi a francba!
-Nyugi! Mi történt?
-Ah, hogy mi? –mérgelte be magát Coud, és ezzel ki is fújta magát. Leült a földre.
-Na, meséld el. Mi a helyzet Asamival? –ült le mellé Daichi.
-Nem is tudom. Én... Szeretem. –nézett rá Daichira, és az elnevette magát
-Na látod! –kócolt bele Coud hajába Daichi
-Na!
-És megmondatd már neki?
-Az az igazság, hogy nem. Tudod, amikor a mocsárban voltunk, mondtam neki. De akkor nem hallotta meg. –meséli Coud, és Daichi érdeklődőn figyelt -Amikor a mocsárban voltunk, én... Azt hittem elveszítem... És ettől megrémültem.
-Nagyon vonzó kis teremtés, az biztos.
-Csak tudod, nem tudom hogyan mondjam el neki újra.
-De mit feszíted itt magad, csak szerelmet akarsz vallani, nem? –kérdi Daichi. Coud ránézett a srácra, és ebből már az egyből tudta a választ.
-Nem! E-ez nem lehet igaz! Te komolyan...?! –kérdi Daichi, mire Coud a fejét bólintotta.
-Huhhúú, öcsém! –veregette meg Coud hátát –Akkor sok szerencsét!
-Kösz, kösz.
-Na gyere, menjünk. –áltt fel Daichi és a kezét nyújtotta Coudnak
Eközben:
-Na végre, Asami! Már mindenhol kerestelek! –mondta Zakuro
-Mit szeretnél, Zakuro?
-Van egy fantasztikus hírem!
-Igen, és mi az?
-Coudról lenne szó.
-Mi? Coudról?
-Bizony! Daichitól hallottam. Még csak Daichi is sejtette, de…
-De, mi?
-Coud megakarja kérni a kezed! – csillogtak Zakuro szemei
-Mi?!
Eközben:
-Együnk, Coud! –Coud és Daichi elmentek Daichihoz enni. –Jól van, Coud. Akkor ma túlesel rajta.
-Mi?
-Jah! Én majd segítek!
-Várj, én, nem, nem is tudom…
-Mi a baj? Nem szereted?
-Dehogynem! Csak, mi van ha, ha, ha… Ha neki ez…
-Idefigyelj, Coud. Most vagy soha. Ha elhalasztod ezt a nagyszerű lehetőséget... –mondta Daichi. –Nézd, ő ember volt. Pontosabban még az is tud lenni. Érted? Csapj le rá mielőtt még egy nyálas emberfiú meg nem teszi helyetted. És ha már túlestél ezen, akkor már van ami ide kötheti.
-Biztosan igazad van, de mi lesz a szüleivel? Ők emberek, és nem jöhetnek ide. Mit szólnának ehhez az egészhez? Biztosan megrémülnének tőlem. – rezegtette meg szárnyai Coud
-Azért mert egy tündérfiú vagy? Egy tündérfiú, akinek van egy jóképű legjobb barátja, Daichi. Daichi a szerelem mestere, és azért persze Coud is jóképű.
-Hé! –hülyéskedtek a fiúk, és jót nevettek
Eközben:
-Asami, jól van. Így jó lesz. –fésülte Asami haját Zakuro
-De, nem értem miért kell ezt. Ez nem is biztos, és…
-A szüleid mit szólnának hozzá?
-Velük nincs gond, én Japánban lakom. Ott is lehet fiatalon házasodni, anyámék 16 évesek voltak. Csak, én…
-Csak nem azt akarod mondani, hogy nem szereted?
-De igen, csak olyan hirtelen jött ez az egész. De tudod mit?
-Mit?
-Ez tetszik. –fordult meg Asami, akinek a haját fésülte Zakuro és ránézett. Erre nevettek.
Daichi és ami fontosabb, Coud is készen állt. Zakuro kiment valamiért a ház elé, és akkor találkozott Daichival és Couddal.
-Zakuro…
-Persze, menj!
Azzal Coud bement a házba. A szoba felé vette az irányt ahol Asami is volt.
-Zakuro? –hallatszott Asami hangja. Coud bement a szobába. Asami nem vette észre, mert háttal volt neki.
-Asami. –mondta Coud
-Hát te hogy kerülsz ide? –kérdi Asami meglepődve
-Asami, eljönnél velem?
-De hová?
Asami és Coud kimentek. A többiek már nem voltak ott, nehogy zavarjanak.
-Kérlek, csukd be a szemed. –mondta Coud
-Rendben. –hunyta le a szemeit Asami. Coud óvatosan vezette el őt a fűzfához. Bementek az ágak alá.
-Oké, kinyithatod. –mondta Coud. Asami elé megint a gyönyörű táj tárult, ugyanaz, amit még annak idején Zakuro mutatott neki. A kis patak, ami felett egy apró híd húzódott, ahol szentjánosbogarak világítottak, a fehér virágok a parton. Asami és Coud felsétáltak a hídra, és rákönyököltek a fából készült korlátra. Belenéztek a patakba, ami olyan tiszta volt, hogy látták egymás tükörképét.
-Asami. –mondta Coud és a víz felszínén tükröződő Asami szemébe nézett
-Hm?
-Már régóta ismerlek téged, és már mondtam, hogy nagyon tetszel nekem. –nevet Coud
-Öh, igen. –pirul el Asami. –Te is.
-Hm?
-Csak, te is tetszel nekem... –pirult el a lány mégjobban
-Asami. –Coud megfogta a kézét, és szembe álltak egymással a hídon –Csak tetszem neked? –kérdi Coud, mire Asami nyögött valamit alig érthetően.
-Igen?
-Én…
-Asami?
-Én, szeretlek Coud... –mondta Asami. Coud bólintott egyet, és megcsókolta a lányt. Egy hosszú csók következett. Amikor abbahagyták, Coud magához ölelte, és azt mondta:
-Én is szeretlek. Asami…… hozzám jössz..?
-Eh?! Coud? –Asami torkában egy nagy gombóc akadozott. Habár sejtette, hogy ezt fogja mondani. Ott ölelték egymást, és a választ síri csönd váratta. Coud teljesen nyugodt volt, ölelte Asamit, lehunyt szemekkel. Asami érezte Coud szívdobogását. Annyira tetszett neki, úgy gondolta csodálatos hang árad a mellkasából, amit örökké hallgatni szeretne. Ettől megnyugodott, és képes volt válaszolni:
-Igen. –Erre Coud elengedte, és megfogta a karjánál. Elmosolyodtak, és megcsókolta a lányt. Asami nagyon boldog volt, ahogy Coud is. Ekkor a fűzfa, ami alatt vannak, megmozdította ágait, és körülöttük táncolt. Az ágai között szél suhant be, ami felkapta a leveleket, és a szentjánosbogarakat. A szél Asami és Coud körül forgott, mint egy örvény. Lágy szellő volt, és körülöttük táncolt, a szentjánosbogarak pedig fényesen röpködtek. A hajuk lebegett a szélben, egy csoda következett. A fűzfa ágai belelógtak a patakba. Sok-sok vízgyűrű keletkezett, és hatalmasra nőttek. Ekkor a tó tükrében mutatott egy képet. A képen Coud szülei voltak, amint Coud édesapja kéri meg édesanyja kezét. Ezután a képen Coud szülei odaintettek nekik. Mintha azt mondanák: „Büszkék vagyunk rád, fiam.” Coud örült, hogy újra láthatja szüleit, Asami szintén, aki azért örült, hogy láthatta szerelme szüleit. A szerelmesek mindig a fűzfa alatt mondják el érzelmeiket a másik iránt. Ezért mindig megőrzi az emlékeket, a patakban. De nem mindenkinek mutatja meg a szülei képét. Ennek az egésznek, Asamihoz van köze. Pontosan még senki sem tudja miért, de Asami különleges személy. Hamarosan fény derül az igazságra…
Vége a tizedik résznek.
