Íme egy újabb fejezet, kicsit elcsúsztam vele, bocsi. Jelenleg egyébként a folytatást írom :) Ezért jutott eszembe kitenni ezt az új fejezetet x'D Jó olvasgatást. Ez a fejezet leginkább Jin és Leila kapcsolatáról szól ezúttal.
4. A kis bolttól, a szökűkútig
Arra ébredtem reggel, hogy kopognak az ajtón. Én háton feküdtem a párnákon, lábam félig lent az ágyról, ölemben még mindig Leila feje. Óvatosan leszedtem magamról, mire morcogni kezdett, és fentebb fészkelte magát az ágyon, én meg az ajtóhoz mentem. Lábaim annyira elzsibbadtak, hogy majdnem hasra estem.
- Jó reggelt, Umi. – mondta Arina.
J- ó reggelt, Arina. Hogy vagy?
- Jól. És ti? Minden rendben van?
- Igen. Csak kicsit későn feküdtünk le, és még fáradtak vagyunk. – dörzsöltem szemeim. – - Én nem sokat aludtam az éjjel.
- Oh, értem. Akkor nincs kedvetek eljönni velem a plázába, ugye?
- Plázába? Hmm, szívesen elmennénk szerintem. Mikor?
- Ebéd után majd, nem rögtön.
- Rendben.
- Addig én elkezdem csinálni az ebédet. – mondta, azzal kiment.
- Legalább lekössük magunkat egy kis vásárlással. – dünnyögtem az orrom alatt. Mivel láttam Leila is visszaaludt, most már normális pózban, én is úgy döntöttem, hogy bebújok mellé, és még alszok egy kicsit. Próbáltam az alvásra koncentrálni, nem pedig a tegnap történtekre. Később ismét kopogásra ébredtünk. Hajamat borzolva lépkedtem az ajtó felé, ajtót nyitottam, megint Arina volt.
- Kész az ebéd. Nem ebédeltek velem?
- Eh? Szüleid?
- Nincsenek itthon.
- Szabad? – kérdeztem felvillanyozódva
- Persze, szívesen venném, nektek is készítettem már oda tányérokat.
- Köszi, Arina! Akkor pár perc és ott vagyunk, csak rendbe hozzuk magunkat.
- Oké. – mondta mosolyogva, majd visszaindult a konyhába. Leilát is felébresztettem, keljen, mert eszünk. És már amúgy is jól elaludtunk, dél is elmúlt. Gyorsan rendbe hoztuk magunkat, majd kicsoszogtunk a konyhába.
- Hmm, de jó illatok keringenek a levegőben~ - mondtam.
- Üljetek csak le. – mutatott Arina az asztal felé, ahová már minden ki volt készítve.
- Nahát, de jól néz ki! – mondta Leila, miközben leült. – Mi ez?
- Curry! Mindenféle jóval megtűzdelve. – mutatott az asztalon lévő tálakra.
- Oh… - szontyolodtam el. Örültem a currynek, de eszembe juttatott valakit, akire nem akartam gondolni. (Yamapi egyik kedvence) Leila furán nézett rám, nem értette miért nem bazsalygok, mint általában. Miért is értette volna, hiszen még nem volt alkalmam beszélni neki arról, mi történt velem a koncert után. Nagyon finom volt az étel, rengeteg finomságot ettünk. Ezután még ejtőztünk egy kicsit, majd elindultunk hármasban a plázába, ami Arina ötlete volt.
- Hatalmas ez a hely. – mondtam, miközben beléptünk a pláza főbejáratán.
- Igen. Itt minden van, amit csak akarsz. – magyarázta Arina.
- Nagyon szép. – mondta Leila. Ezután elindultunk pár ruhás részlegbe. Próbált mindenki párat, majd leültünk enni egy sushi bárba. Ettünk pár adagot, majd úgy döntöttünk ideje indulni. Második emeleten tarthattunk, amikor megláttunk egy jó kis tejbárt.
- Ohh, ide nézzünk be, úgy megszomjaztam egy kis joghurtra! – mondtam, majd kotortam is befelé, lányok követtek. Imádom a joghurtokat.
- Ti nem kértek? – néztem rájuk, de csak fejüket rázták. Ekkor fizetett előttem egy fekete kabátos férfi.
- Egy banános joghurt lesz. – mondtam az eladónak, miközben távozott a férfi, de mikor ezt kimondtam, az felkuncogott halkan magában. Dühös pillantás vetettem felé, majd ült le egy sarokban lévő asztalhoz, egy hasonlóan furcsa férfihez. „Idióta” – gondoltam magamban. Közben Arina meggondolta magát, és ő is vett egyet, majd elindult leülni egy asztalhoz, ami a két fura férfi előtt állt. Leültünk hát oda. Rossz előérzetem volt. Velem szemben a másik asztalnál az a furcsa férfi ült sötét szemüvegben, és sapkában aki rajtam kuncogott.
- Megkóstolhatom? – kérdezte Leila, majd szívószálammal belekóstolt a nagy pohár joghurtomba. – Finom. – mondta, majd visszavettem magam elé, hogy én is igyam. Szemeim közben nem tudtam levenni az előttem nem sokkal ülő férfiról. Egyszer csak arra eszmélek fel bambultomban, hogy a férfi lassan leereszti orrára a szemüvegét, és szemeivel engem néz. Hírtelen belefújtam a szívószálamba, majd egy kis joghurt fröccsent ki, mire a férfi gyorsan visszatolta szemüvegét szemére. A felismerés rosszul érintett, először is mert azt hittem felismerem elsőre ha meglátom Yamapit álcájában, másodszorra meg mert nem akartam látni.
- Mit csinálsz? – lepődött meg Leila, miközben asztalt tisztogattam a joghurttól
- Se-semmit. – dadogtam. Ekkor csörrent meg Arina mobilja.
- Oh. Bocsi. – mondta, majd felállt, és kiment telefonálni.
- Mi bajod? – kérdezte Leila idegesen.
- Ott vannak szemben. – mondtam neki halkan magyarul
- Miket zagyválsz? – nézett rám értetlenül
- Tudod… ők!!! – mondtam neki egy mindent mondó pillantással. Leilának erre leesett a tantusz, és ugyanekkor fordult felénk a Yamapival szemben ülő férfi is. Levette szemüvegét, és Jin nézett ránk.
- Mindjárt sejtettem... – mondtam orrom alatt. Leilára pillantottam, aki kicsit döbbenten nézett Jin szemeibe.
- Szia. – intett oda neki. Yamapi is odaintett nekem, de nem mondott semmit. Leila erre kérdően nézett rám, ahogy Pi rám köszönt.
- Hogy vagy? – kérdezte Jin Leilát.
- Hello. Jól. És te? – kérdezte kissé érdektelenül. Leilára tekintettem. Nem mutatta ugyan ki, de jól tudtam, hogy amit most csinál, azt színjátéknak hívják. Tudtam, hogy legbelül örült Jinnek. Hiába játszotta ezt a „nem érdekel” stílust.
- Szia, pityergő. – mondta Yamapi nekem. Leila ismét értetlenül nézett rám.
- Leila, tudnánk egy kicsit beszélni? – kérdezte Jin
- Nos…
- Szerintem biztosan. – szóltam közbe, mert teljesen biztos voltam Jin ártatlanságában.
- Umi! – szólt rám Leila
- Umi? – ismételte Pi. – Szép név. – mondta, mire én csak fejemhez kaptam. Leila ezt látva, úgy döntött visszavág:
- És te nem akarsz vele beszélgetni? – kérdezte Leila Yamapit. Ezt megjutalmaztam egy combba csípéssel. Ekkor láttam, Arina abbahagyta a beszélgetést és visszafelé indult.
- Nekünk most már indulnunk kell. – álltam fel, Leila is lassan követett.
- Mikor tudunk találkozni? – kérdezte Jin.
- Viszlát, Akanishi. – mondta Leila, majd kifelé vettük az irányt. Arina már be sem jött, látva kifelé tartunk. Fiúk gyorsan visszabújtak álcájukba. Elindultunk hazafelé, Leilával már alig vártuk, hogy kettesben legyünk, és meg tudjuk beszélni a történteket.
Eközben fiúk még maradtak egy kicsit a tejbárban beszélgetni:
- Te, mi volt ez? – kérdezte Yamapi Jint.
- Ezt én is kérdezhetném.
- Akiről most meséltem. Ő volt az…
- Oh. Én is róla beszéltem. Micsoda véletlen. Barátnők. - vigyorgott Jin
- Tényleg az. És most akkor mihez fogsz vele kezdeni? Mayuko nem adja fel?
- Hát nem… tudod milyen rámenős.
- Tudom… - mondta Pi, mikor összenéztek és fejüket csóválták.
- De ha akarsz egy jó tanácsot, akkor csajszidnak… Umi ugye? Ne említsd neki Mayuko nevét. És tartsd távol magad tőle.
- Én is így gondoltam. Nem szeretném, ha nálunk is bajt keverne.
- Nálatok? Hmm, akkor tényleg tetszik neked az a lány.
- Igen. – mosolygott Pi. – Ahogyan neked is nem?
- Aranyos, aranyos, de—
- Jajj, nem, a barátnőjére gondoltam.
- Oh! – csillant fel Jin szeme. – Természetesen. Nagyon tetszik Leila. Csak sajnálom, hogy Mayuko miatt így eltávolodtunk egymástól.
- Megoldjátok. – mosolygott Pi. – Én igazából még nem ismerem annyira Umit… hisz a nevét is csak most tudtam meg, de... annyira… hogy is mondjam… mintha vonzana valami hozzá, érted ezt?
- Értem. Az ember megérzi, ha a végzetével hozza össze a sors. Én is érzem. – fiúk még sokáig beszélgettek rólunk. Amikor hazaértünk mi is végre, a szobában kérdésekkel bombáztuk Leilával a másikat:
- Most akkor mi van?? – támadott le Leila. – Te és—
- Iiiiigen, de nem volt alkalmam elmondani. Gomen. És te meg Jin?? Miért nem mentél el vele valahova??
- Eszednél vagy? Semmi kedvem kényelmetlenül érezni magam vele. És mi van, ha megint feltűnik az a bizonyos—
- Ne folytasd!! Nem fog! Hiszen Jin azt mondta, hogy semmi köze hozzá!
- Jó, jó, de… És te?? Mesélj el mindent, mi történt Yamapival?? Miért nem örültél neki?? - Mondd el~ - unszolt Leila, bár persze, hogy el akartam neki mesélni mi történt velem. Bele is kezdtem, és hosszasan ecseteltem. Mindent elmeséltem neki. Ahogyan ő is tette.
- Szépen állunk… - mondta Leila.
- Jaja… De szerintem el kellett volna menned Jinnel, hogy megbeszéljétek.
- Mi?? Könnyen beszélsz, téged is zavar, te se mentél volna el vele, szóval ne mondogasd.
- Ő nem is akart sehová hívni… - hajtottam le fejem
- Az… ig-igaz… go-gomen.
- Jobb ez így. Azok után, hogy a fotósok elől menekülve megcsókolt egy idegen nőt csak úgy… Ezek után már nem tudok rá úgy tekinteni, ahogyan régen. De nektek még mindig nagyon szurkolok.
- Köszi, de… szerintem nekünk sem fog összejönni a dolog. Így…
- Hát, így biztos nem, ha kerülöd, és nem beszélsz vele. – intettem. Sokáig beszélgettünk még a fiúkról. Egészen el is felejtettük felpróbálni a ruhákat, amiket a plázában vettünk. Amikor Leila pakolgatta kifelé a ruháit, kihajtott egy hosszú ruhát, és valami fehér papír hullott a földre.
- Mi az? – kérdeztem kíváncsian
- Nem tudom. – mondta Leila, miközben felvette a földről. Mikor ránézett, kikerekedett az összes szeme, én meg egyből odapattantam, hogy mi lehet az.
„Szeretnék bocsánatot kérni. Mindent meg szeretnék veled beszélni, normális körülmények között. Mindent. Ma 6-kor várni foglak a kisbolt előtt. Kérlek, gyere el. Nagyon szeretném. Szép napot. Jin.” – olvastam Leila kezében a papírt hangosan.
- Ehh, hát ezt meg mikor… - néztünk össze Leilával. – Bele-belecsúsztatta a táskádba? De mikor? – értetlenkedtem, miközben ismét a papírt bámultuk.
- Nem tudom… - lehelte Leila
- Ohhh, ez annyira édes! – csillantam fel.
- Ehh? – lepődött meg Leila.
- M-miért szerinted nem? – bizonytalanodtam el. – Találkozni akar veled, nem bírja ki. – húzogattam a szemöldököm. – „Szép napot” aszondja. Kawaiiiii~
- Az… - remegett meg Leila kezében a papír.
- Mou, nyugodj meg. Ne izgasd fel magad. Elmész.
- De—
- Elmész! – Leila csillogó szemekkel bólintott kicsit mosolyogva. Megnyugodtam, hogy elmegy. Végül is nekem ez a feladatom. :) Segítettük, támogattuk a másikat mindig. Még volt időnk 6-ig, amikor Leila találkozni fog Jinnel. Leila próbálta leplezni mennyire ideges, és próbált úgy tenni, mint akit nem érdekel, mit húz fel. A leg szolidabb összeállításokat pakolgatta elő, én persze átláttam ezen. Elkezdtem turkálni a cuccai között, majd egy nagyon feszes, hosszú farmernadrágot, és egy még annál is feszesebb fehér, ujjatlan pólót vágtam hozzá. Hírtelen nézett rám, meglepetten, majd durcás tekintetemről leolvasta „Ezt vedd fel”, mire elmosolyodott, és elkezdett bele bújni. Elérkezett lassan a kitűzött óra, Leila idegesen járkált fel alá. 5 perccel 6 előtt volt hajlandó csak elindulni, hiába piszkáltam, hogy kicsit hamarabb menjen, hogy ne pont 6-ra érjen oda. Leila nem tudta leállítani magát, idegesen próbálta felhúzni a cipőjét, sokadjára sikerült csak neki.
Ho-hogy nézek ki? – dadogta, mikor felöltve mindent magára állt meg előttem. Ekkor én felemeltem két kezem, és erősen összecsaptam tenyereimet, amelyek között Leila arca volt.
- Áucs! Ezt meg miért csináltad? – fogta egyik kezével arcát.
- Elsősorban azért, mert olyan sápadt vagy, kell egy kis szín az arcodnak. Na meg, hogy magadhoz térj. Bocsi, ha fájt.
- Ohh… - pislogott.
- Na menj. – mosolyogtam, majd löktem rajta egyet. – Ne legyél vele nagyon hűvös. Hallgasd meg. Jó?
- Jó. Akkor mentem.
- Sok szerencsét! – kiáltottam utána, majd elment. Amint kilépett az ajtón, siettem be vissza a szobába, hogy ott izgulhassak érte. Szurkoltam, hogy minden rendben legyen velük, és úgy éreztem, hogy boldogan fog majd visszalépni azon az ajtón.
Leila lassan ballagott, minél később érjen oda a kisbolthoz, de így is úgy érezte túl gyors volt. Nos, közel volt az a hely. Jin ekkor lépett ki a járdára a sarokról, Leila ekkor lelassított, és megállt, Jin előtt olyan 7 méterre. Jin sem mozdult közelebb, csak néztek egymás szemébe.
- Hello. – bólintott lazán Jin.
- Hello. – válaszolta Leila.
- Milyen volt a délután? – kérdezte kedvesen. – Jó volt a plázában?
- Jó volt. – válaszolta Leila. Eszébe jutottak a szavaim, hogy kicsit lágyabb legyen Jinnel, ezért megpróbálkozott. – És… te hogy érezted magad? – kérdezte zavarban. Jin arca felragyogott, hogy végre jelét látta annak, hogy érdekli, mi van vele.
- Én is jól éreztem magam. Yamapi fárasztott ott még engem egy darabig a joghurtjaival. – mosolygott Jin, mire Leila is elkuncogta magát.
- Mehetünk? – nyújtotta kedvesen karját Leila felé Jin. Leila kis mosoly után közelebb sétált, majd belekarolt a férfiba.
- És hová megyünk? – kérdezte Leila
- Nos, az titok. – mosolygott Jin. Leila szíve hevesen vert, de igyekezett ennek legkevesebb jelét mutatni. Lassan sétáltak egymás mellett. Néha apró beszélgetések törték meg a hol idilli, hol kínos csendet. Mindketten elég zavartan viselkedtek. Ekkor megérkeztek egy kisebb parkba, aminek a közepén egy nagy szökőkút állt. Jin odavezette Leilát a szökőkút elé, majd leült a szélére, Leila is követte óvatosan.
- Ide jöttünk? – kérdezte
- Igen. Hamarosan besötétedik, látnod kell milyen szép fényekben pompázik akkor ez a szökőkút.
- Mm. – bólintott elpirulva Leila. Ezután mindketten egy picit csendben maradtak. Leila kezdett egy kicsit lenyugodni, és a mögötte tornyosuló szökőkút hangjára figyelni. Egészen megfeledkezett már a külvilágról, amikor egyszer csak Jin megszólalt:
- Öhm, Leila… - kezdett bele. – Haragszol még rám?
- He? – lepődött meg, még csak most fogta fel, hogy Jin megszólalt, annyira elzárta az előbb a külvilágot.
- Haragszol még rám? – ismételte olyan gyengédséggel hangjában, és olyan kiskutya szemekkel, hogy Leilának ismét azonnal begörcsölt a gyomra az idegességtől.
- Ha-haragszok? – dadogta
- Igen. Biztos vagyok benne, hogy neheztelsz rám a történtek miatt.
- Höhh, meglehet. – fordította el tekintetét kissé gúnyosan
- Engedd meg, hogy tisztázzam magam. – tette Leila kezére Jin a kezét. A lány visszatekintett rá, és még hevesebben vert a szíve. – Ne?
- M-mm… - nyögte Leila, másra most nem is telt volna, olyan ideges volt.
- Mayuko… - kezdett bele Jin, mire Leila megfeszült, de Jin ekkor megszorította jobban a kezét, és folytatta. – csak egy régi barát. Még általános iskolából ismerem. Akkor is csinálta már ezt. Tudod ő volt a… hogy is mondjam finoman… az osztály…
- Kurvája? – kérdezte gúnyosan Leila. Jin meglepődött, hogy kimondta a szót, de minden oka megvolt rá, ezért Jin folytatta:
- Igen. Sajnos… Emlékszem, hogy minden haverommal eljátszotta már szinte ezt.
- Mi? Mindenkivel?
- Mm, például Yamapivel is.
- Ehh?? U-Umi…
- Nyugalom, az is már régen történt, nem hiszem, hogy most Yamapire is rá akarna mászni, sajnos… engem tűzött ki prédájának.
- Arra rájöttem.
- És tudom az okát is.
- Na?
- Te sokkal szebb, és lenyűgözőbb személyiség vagy, mint ő. Ezért féltékeny rád, és amiért megtaláltam álmaim nőjét, plusz, hogy nem ő lett az a nő.
- F-féltékeny? – vörösödött Leila
- Igen. Régen is ezt csinálta, ha valaki olyannak, akit ő is meg akart szerezni, alakulóban volt egy kapcsolata olyan nővel, akiről azt gondolta, jobb nála, azonnal feltűnt és feldúlt köztük mindent.
- Hmmm…
- Ezért kérlek. Értsd meg. – fogta magához Leila kezét Jin. – Ha nekem nem hiszed… - húzta Leila kezét Jin a mellkasához, és szívére tette azt.
- Itt bent… megmozdul valami, akárhányszor meglátlak. – mondta őszinteséggel telítve hangjában Jin. Leila tiszta vörös lett, és lassan könnyei akartak utat törni maguknak.
- Kérlek… érezd. – mondta Jin, miközben Leila keze a mellkasán, a szívén pihent. Jin szíve egészen gyorsan zakatolt, Leila meg is lepődött. Tehát tényleg ő is ideges most, nem csak ő. Pedig nem mondta volna meg, hogy ilyen hevesen ver a szíve, hiszen végig olyan nyugodtan beszélt. Leila tisztára belepirult Jin szívének ritmusába.
- Na? – hajolt közelebb Jin Leila arcához. – Soha többé ne hagyj el. – mondta, majd egy lágy csókot lehelt ajkaira. Leila nem ellenkezett. Könnyei ekkor törtek ki szemeiből. Ezután Jin szorosan magához ölelte Leilát. Sokáig ölelték még egymást, Leila teljesen megnyugodott Jin karjaiban. Szemeit lehunyta, ahogy mellkasára hajtotta fejét. Jin nyugtatóan simogatta Leila hátát, aki ismét kizárt minden tényezőt. Csak Jin volt. Egyszer arra „ébredt” fel, hogy már besötétedett, de Jin még mindig ugyanúgy ölelte. Leila értetlenül pislákolt, mi történt.
- Ezért vártunk. – nézett le rá Jin, majd mosolygott rá. Ekkor hátratekintett a szökőkútra, majd Leila is. Csodaszép volt. A szökőkút alakját változtatgatva, szivárványszínekben játszott. Varázslatos volt. Mindeközben persze egy pillanatra sem eresztették el egymást. Jin lassan hajolt Leilához, hogy egy újabb lágy csókban forrjanak össze.
folyt. köv.
